A körömvirágnak (Calendula officinalis) mind a bőrgyógyászatban, mind a népi gyógyászatban nagy jelentősége van, mert számos jótékony hatása van szervezetünkre.
Gyulladásgátló, antibakteriális, élénkítő, görcsoldó, de használják köhögés, álmatlanság, szívdobogás és szorongásos állapot kezelésére is.
A körömvirágkenőcs hatását tekintve sebgyógyító, fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő, enyhíti a bőr irritációt és viszketést. Emellett alkalmazzák visszértágulat, körömágygyulladás, műtéti hegek, bőrrepedések, rovarcsípések és napégés kezelésére is.
Krém elkészítéséhez szükséges anyagok, eszközök:
• nagy marék körömvirág
• 250 g vazelin /sertészsír
• kisebb fazék
• fém kanál
• szűrő
Első lépésként a vazelint áttesszük a műanyag dobozból fazékba és felmelegítjük. Amikor elérte a forráspontot, hozzáadjuk a körömvirágot, de vigyázzunk, ki ne fusson, mert amint beletesszük, fel fog habosodni. Ezután nincs más dolgunk, mint lefedni és egy éjszakát állni hagyni. Másnap újból felmelegítjük és egy szűrőn keresztül visszatöltjük a vazelin dobozába.
A virágokból érdemes egy kanál segítségével kinyomkodni a maradékot, nehogy megégessük a kezünket.
Amint megszilárdult, már használhatjuk is bőrünkön. Remélem, nektek is jó szolgálatot tesz!
Vazelint /zsírt felmelegítjük.
Virágokat hozzáadjuk, majd kihűtjük.
Újramelegítjük és átszűrjük egy dobozkába.
Megszilárdult krém.
Forrás:
https://unipatika.hu/magazin/cikkek/borunkre-gyogyir-az-ezereves-koromvirag-patika-magazin
https://www.hazipatika.com/eletmod/termeszetes_gyogymodok/cikkek/mi_mindenre_jo_a_koromvirag Az információk egy részét a ChatGPT (OpenAI) mesterséges intelligenciától szereztem, 2025. augusztus 1-i lekérdezés alapján.
Óh lélek, ki egykor mellettem táncoltál,
Orgonák közt szüntelen daloltál.
Álmok millióit kergetted a réten,
Szivárványt láttál kis patak tükrében.
S e pataknál játszott egy különös kisleány,
Kinek szívét védte a szelíd holdsugár.
Ám te szívét szíveddel kötötted össze,
Zenének erejét rejtetted gyöngybe.
Majd a kislány megnőtt, de hallgatta a zenét,
A zenét, mely hordozza a reményt.
S mely madárként szárnyalt át hetedhét országot,
Szeretettel hintve az egész világot.
A lány pedig hitte, hogy a perc örök marad,
Ám az idő telt s már semmi sem olyan.
Fellegek sorakoztak harcba készülve,
Pusztító viharként törtek a mezőre.
Lidércként uralták e kicsiny kis vidéket,
Rettentő árnyként támadtak Téged.
Csapkodtak, tomboltak, ütöttek, vágtak,
Hangod erejét kalitkába zárva.
S bár a vihar elvonult, a lidércek még élnek,
Összetörtek egy féltő, apró tiszta szívet.
Ki egykor vidám kacajjal fürdőzött a vízben,
Most egy kopár parton mereng a vad sötét éjbe.
E zord éjjel közepén nyílott ki egy rózsa,
Pajkos szél a szirmát a lány arcához fújta.
Orcájáról könnyét törölgette csendben,
Összeroppant szívét ringatta az estben.
Ám gyötrődött így is, hát feltette a kérdést,
Miért nem táncolsz többé velem tündöklő fénynél?
Miért nem fogod meg a kezem úgy, mint réges-régen?
Miért nem látsz már szivárványt kis patak tükrében?
S a sok kérdés hallatán felsírt egy hegedű,
Egy hegedű, mely rejtett dalt szőtt belül.
Rejtett dal ez, ám a kislány lelke ragyog,
Hisz a gyöngy megőrizte mit egykor Ő adott.
S bár már tudja, a zene az mit kapott,
Mégis a múlt aggasztja nagyon.
Hisz mi erőt viszonozni akart,
Nem tehette, gyorsabb volt a vihar.
Így lett ez a perc az örök fájdalom,
Mely nem felejt, csak kísért szép vágyakon.
S kívánság született mi örök álom marad,
Kérlek, kismadár, repülj s adj nékem is szárnyakat!
A következő bejegyzésem egy rövid véleménycikk az elmúlt két év nyári szakmai gyakorlatáról. Az életem lábjegyzetei között egy lábjegyzet. Nem tudom említettem-e, de Budapesten járok szociológia szakra, és imádok szolidárisan, közvetlenül, nyitottan viselkedni, akár idegenek felé is. Lehet, pont, ezért vagyok ezen a szakon. Ám nyitottságomat bőven fejlesztette a két nyári gyakorlat, amelynek következőképpen alakultak a történetei.
Tavaly egy külvárosi lakóház-negyedben végeztünk felmérést az ott lakók egészség-szokásairól, egészségtudatosságáról. Tartva tőle, hogy sokáig kell kérdezgessek, amire 8 válaszadót levadászok, így közösségi felületen (messengeren) ráírtam 100 potenciális válaszadóra a telepen, amiből 10-en válaszoltak. (Ami egyébként nem rossz arány.) 10-ből 4-en válaszoltak a kérdéseinkre, és ismerős körökben még 3-at találtam. Egy
személyt kellett csak az utcán megszólítanom. Megvoltam két nap alatt, de éreztem, legközelebb nem lesz hasonló szerencsém az internetes szervezéssel.
Idén egy vidéki kistelepülésen, kisvárosban voltunk, ahol a helyi Oktatási Központnak végeztünk felmérést. Nagy élmény volt számomra, hogy a 18 személyes és 5 internetes önkitöltős kérdőívemmel hozzájárulhattam egy hasznos véleménykutatáshoz, amelyet a helyi Oktatási Központ önmaga színvonalának finomítására használhat fel óvodájában, általános- és középiskolájában. Számomra óriási tapasztalatok voltak a két év alatt. Tavaly az időbeosztás, időgazdálkodás életbevágó fontosságát tanultam meg (amikor előre szerveztem a kérdezéseim, a lakótelepen). Idén az asszertív, de egyben udvarias becsöngetős kérdezőbiztosi munkát. Továbbá, hogy a modern csúcstechnológia mellett, vagy éppen pont azt kiegészítve az embereknek kell a személyes jelenlét, személyes kérdezőbiztos, ezért is lett szerintem 18 személyes kitöltésem, ellenben akiknek linket adtam, azok közül csak 5-en töltötték ki egyedül.
Illetve azt is megtanultam a múlt hétből, ha érdeklődően, kedvesen állsz polgártársaidhoz, akkor megdől az a sztereotípia, hogy a magyar emberek zárkózottak és borúlátók. Szerintem változás van ebben; "a csillagok járása változó".
Sok a varjú, több száz lehet
a vetés fölött keringenek.
villanydrótra telepednek.
Mindenhol… a búzában, az égen,
valami közeledik, érzem.
Hogy vihar-e, vagy más?
Mint egy tompa puffanás,
nehezedik, araszolgat,
nem múlik, s el nem hallgat.
Megoldásul szolgálhat-e a holnap?
Tegnap pedig sütött a Nap.
Fonákján árnyékok táncoltak
a zsenge szederlevélnek.
Aranykontúrt festett peremére
játszin a lenge délután.
S mégis, most ez a károgó had
kavar a vékony szürkeség alatt.
A sárga Rengeteg feketén pettyezett.
Megadóan nyugszik bele,
mondván: „Így megy ez évről-évre…”
Erdei fenyő
ág ív
vágy szív sző
össze eget és földet
embert és istent
fejet és szívet
formát a térrel
időt a vérrel
kezet a kézzel
rútat a széppel
ragacsos édes
hívogatón érdes
szúr simít
kósza tincseket.
Csipkebogyó
Sűrűn mintás, izgalmas,
Árnyékot adó, rejtelmes,
Csipkézett vadlugas.
Évszakonként más és más:
Télen alszik, piroskás,
Tavasszal sarjadó hajtás.
Nyáron igazi óriás,
Ősszel pedig színpompás.
Neve is sokféle akad:
Csipkebogyó, vadrózsa,
Hecsedli, japán rózsa.
Ha bizalommal keresed,
Igaz tisztelettel,
Meggyógyítja gondod-bajod
Teáját is megihatod.
Vagy lekvárját is ízlelheted,
Tőle erősödik tested-lelked.
De jajj neked, ha óvatlan vagy,
Mohó vágy hajt, vadrobajjal!
Megvédi termését a cserje,
Ruhádon, bőrödön lesz emléke.
Közeledj hát kedvességgel,
Szívedben a kéréssel!
Akkor ő is megszelídül,
Szolgál menedékül,
Bajaidra enyhülésül.
Szeretettel várjuk az érdeklődőket ma este, július 12-én szombaton 18h-tól Ellenden a Hangfarm műhelytábor bemutatóestjére! Az alkalom során eredményeiket bemutató műhelyeink:
18h- kiállítások: nemez patchwork, lézergravírozás, pad-portrék
18h20- ért/zelmes növényleírások
18h40- szabály(talan)zeneszöve(T)g
19h- van egy másodperced
19h20- performansz Labus Gida vezetésével
utána röpi + impró + diszkó a félholdon
Helyszín: Okos-ház, Ellend, Petőfi u. 34. + a Hangfarm területén
PJ Harvey bristoli énekes-dalszerző hosszú és sokrétű életútja részben itthon is ismert, 2017-ben például a Sziget nagyszínpadán koncertezett, legutóbbi lemezeiről olvashatunk ajánlót a Recorderen és a Fidelion. Az ő és John Parish nevével akkor találkoztam, amikor láttam, hogy Aldous Harding (akiről korábban írtam itt) producerei a legutóbbi lemezein. Azokat a lemezeket is kezdem már megérteni, így meg akartam ismerni a mögötte álló emberek zenéjét. Érdemes rákeresni a nevére, és csak úgy belehallgatni, biztosan találsz olyat, ami meglep.
Ezúttal tavalyi koncertjüket ajánlom, ami a Tiny Desk sorozat egyik epizódjaként készült. Ezek 15-20 perces, főleg akusztikus koncertek 2008 óta Washingtonban: hasonlóan az MTV régi Unplugged sorozatához, csak épp a helyszín az NPR Music működő, közönség előtt nyitott irodája.
PJ Harvey koncertje 2023-as, az akkortájt megjelent I Inside the Old Year Dying c. albumáról ad elő néhány dalt.
Közreműködnek:
- PJ Harvey: ének, gitár, harmonika
- James Johnston: billentyű, gitár, hegedű, ének
- John Parish: elektromos gitár, dob, vokál
Az elsőként elhangzó dal szövege félig nyers fordításban:
Én, az Öregben, haldoklok
December
A bükkrügy vár.
A kőris vár.
A békák és baglyok az odvakban
a sündisznó a lomb alatt,
mind az Ő királyságára várnak.
A föld is vár.
A halott bozót
megtartja a magyal vérszínű bogyóit;
ez az Ő töviskoronája
és Ő feltámad.
Ó, Harcos, ó, Harcos.
Levedlek, levedlek érte.
Kibújok gyermekbőrömből;
Átdalolok az erdőn,
lebegek a szurdokban
belenevetek a levelekbe.
Ó, Harcos, ó, Harcos.
Levedlek, levedlek érte.
Nevetek a levelekben
és mohává olvadok,
csak egy varázs a tölgyben
az öröklét kísértet-
gyermekeivel.
Az öröklét kísértet-gyermekei.
Az öröklét kísértet-gyermekei.
Tisztelt Érdeklődők!
Tisztelt Természetszeretők és Gyümölcsbarátok!
Kedves Zselici Tündérkertesek!
Most szombaton, 2025. június 14-én 10 órai kezdettel, a Gyümölcsoltó Alapítvány és a Zselici Tündérkertek programjainak keretében, Somogyapáti-Dióspusztán, a Kultúrházban tartjuk meg – P. Lippay János és az ő 1664-ben költ Posoni Kert-je emlékét megidézve a használatból ma már kikopott szóval – az „eleveérő” (ma úgy mondanánk: korai) gyümölcsök mustráját, valamint egy rózsákról szóló vetítettképes bemutatót, ha igény lesz rá.
Annak a gyümölcsésznek, aki az idei pompás, méhzsongásos márciusi gyümölcsvirágzás láttán méltán bizakodott, hogy idén aztán a termésben is dúskálni fogunk végre, keserű csalódást hozott a kegyetlen, fagyos tavasz: a cseresznyén, a meggyfákon csak hosszas vizsgálódás után lehet néhány pirosló szemet felfedezni itt-ott, de ha egy-egy fa véletlenül meg is kötött, annak a termését meg az éhes seregélyek lakmározták be az utolsó szemig.
Ilyen előzmények után kútba esni látszott az eleveérő gyümölcsök mustrájának a régóta dédelgetett terve. Szerencsére volt azonban valaki, aki a dióspusztai génmegőrző kert fáinak a magasabb régióit létrán állva, hosszas munkával, alaposan átkutatta, így a Gyümölcsoltó Alapítvány részéről a szűkös esztendő ellenére is lesz szerencsénk szombaton mintegy hét-nyolc cseresznye- és meggyfajta termését szíves szemlézésre-kóstolásra felkínálni. Egyben reménykedünk, hogy mások is tudnak majd kertjükből néhány szemet hozni a gyümölcsmustrára.
A mellékelt kép azt mutatja, ahogy a szerencsésen megszedett – azonban minden igyekezetünk ellenére sajnos szerény mennyiségű – gyümölcsminták a hűtőben várják a szombati mustrálást, kóstolást.
A találkozót szokásaink szerint batyusra tervezzük, ahol a gyümölcsök (és a batyuk tartalmának) közelebbi megismerése mellett laza, gyümölcsbaráti beszélgetésre is mód nyílik. Ha igény lenne rá, akkor a találkozó második felében egy vetítettképes élménybeszámolóra is sor kerülhet, ahol a Budatétényi Rózsakertben most május végén tett látogatás élményeit és az akkor virágzott csodás rózsafajták fényképeit oszthatjuk meg a kedves érdeklődőkkel. Kedvcsinálóként ebből is csatolunk egy képet a meghívóhoz.
Bízunk abban, hogy a meghívó kiküldése és a program időpontja közt eltelő viszonylag rövid idő nem lesz akadálya a szombati találkozón való részvételnek! Várunk tehát szeretettel minden kedves érdeklődőt a szombati programra!
Gyümölcsbaráti üdvözlettel a Zselici Tündérkertek többi tagja nevében is: Kustos Irma, Gyümölcsoltó Alapítvány
P.S.: Dióspuszta, Kultúrház megközelítése: Szigetvár felől érkezve, Somogyapátit Kadarkút felé elhagyva, az első dombtetőn jobbra fordulunk: Adorjánpuszta. Rajta áthaladva, kb. 4 km után megpillantjuk a Dióspuszta táblát, majd szinte „beleütközünk” az első (zöld színű) épületbe az örökzöld fák alkotta kis ligettel is jelölt buszforduló mellett. Szemben áll a Dióspusztai Kertvendéglő és Étterem. Parkolni a Kultúrház udvarán, illetve a buszfordulónál, a kis fenyves liget szélén lehet.
Az állatok jelenléte a mi falusi létformánkban számomra inkább a mindennapi élet szükségszerű velejárója: ha látok a tölgyfán egy cinkét, igazából a tölgyfa jobban érdekel. Meg úgy általában a növények. Ez az állatoknak jó: elvagyunk egymás mellett, és csak néha hozom a frászt egy őzre vagy épp én menekülök el, amikor véletlenszerű helyeken előbukkan egy sikló vagy egy fácán stb. Nincs rossz viszonyunk: hagyjuk élni egymást békében.
Az elmúlt években azért volt néhány olyan könyv formájú eset, ami nagyban segített megérteni mozgó lakótársainkat. Például ilyen volt pár éve Susanne Foitzik és Olaf Frizsche Hangyák - Világbirodalom a lábunk alatt című könyve, ami részletesen elmagyarázza a hangyák életét, most pedig George Bumann könyvét ajánlom, aminek címe Fültanúként a vadonban – Az állatok titokzatos nyelve.
Úgy tűnik, hogy Bumann eredeti kiindulópontja nem is igazán az állatvilág, hanem annak hangjai: ezek utánzásán keresztül, egykori vadászként értette meg a hangok jelentését és jelentőségét, valamint az állatok viselkedését, jelzéseiket, értéküket. És micsoda kezdet ez így: pulykahang-utánzó versenyzőből biológussá, viselkedéstan-kutatóvá válni. Minden sorából érződik, hogy szomszédjukként és családtagként él együtt a vadállatokkal, ezáltal tudja közel hozni hozzánk is a nem túl barátságos nevű prérifarkast (kojot néven is ismert), a nagyon okos, de szintén nem túl szimpatikus varjakat, valamint a többi, hozzá közel élő lényt. Módszere a kitartó, türelmes, rendszeres megfigyelés, hallgatózás, ami segíti az embert amúgy ellenségként tekintő állatoknak abban, hogy megszokják a jelenlétét, és folytassák mindennapi életüket. A könyv az író fejlődéstörténetét mutatja be, amint fejezetenként megbarátkozik azzal, hogy nem egyedül, hanem akár nagyobb megfigyelőcsoportban is mozoghat a vadonban, és így több fül különféle megfigyeléseit élheti meg.
Leírásai annak is kedvet adnak a csoportos megfigyelésekhez (madárülésnek mondja), aki nemhogy csoportban vagy egyedül, de egyáltalán nem figyelt még így a madárhangokra. Ilyenek vagyunk, emberek: szűkös határaink kiterjesztése érdekében rászorulunk a másikra. "A csoportos madárülések végére megértettem, hogy a tömegek megmozgatása, a közös emberi tapasztalat ősi kiaknázása a leggyorsabb módja annak, hogy fejlesszük készségeinket a vadon élő állatok aprólékos megfigyelésében és tapintatos lehallgatásában." – írja. (225. o.)
Ezt követően veszi észre, hogy ugyanezt maguk az állatok is megteszik, amikor különféle fajok egyszerre vándorolnak, kiterjesztve ezzel saját érzékelésük határait. Ez pedig segít bennünket abban is, hogy az állatok közösségét, kollektív emlékezetét is feltárhassuk. Láthatóan ezt a hozzáállást a szerző mélyen elsajátította: a könyv jelentős része szintén az állatokkal foglalkozó ismerőseinek történeteit, megfigyeléseit bemutatja.
Példának hozza Joe nevű ismerősét, aki vadpulykák hangjaival foglalkozik. Ezt írja róla: "már a fiókák is született botanikusok, kész emlőskutatók, éber ornitológusok és fekete öves rovartudósok. Ösztönösen tudják, mely fajok veszélyesek és melyek ehetőek. Ahogy egyre jobban beleásta magát a szókincsükbe, Joe azzal tesztelte a tudását, hogy kivárta, amíg az egyik pulyka lead egy jelzést, mondjuk, a mocsári dobozteknősét, aztán közelebb ment hozzájuk, és leellenőrizte, hogy a pulyka valóban egy dobozteknőst talált-e. Ezáltal fokozatosan egyre több szóval gyarapodott Joe pulykaszótára.
Jóllehet Joe már értett néhány szót >pulykául<, rájött, hogy még ennél is több van mögöttük. Minél több időt töltött a madarakkal, annál inkább ráébredt, hogy a pulykák szociális kommunikációja messze túlmutat az egymás közt cserélt hangokon és a >szavak< konkrétnak tűnő jelentésén. Joe szerint mindvégig ott lappang mögöttük valami megfejthetetlen misztérium, ami éteri szépséget rejt magában. (180. o.)
Vagy a másik fontos terület, ahogy a különböző állatfajok egymásnak jelzik a veszélyt. A veszély taglalása végighúzódik a könyvön: ez vélhetően azért is van, mert hangjaink és hallásunk eredendően és különösen a veszélyhelyzetekre van kihegyezve. Azt írja ezzel kapcsolatban egy másik ismerőséről: "Rick egyik legfontosabb felismerése az volt, amikor rádöbbent, hogy a leggyakoribb és leghathatósabb riasztási forma nem más, mint a csend. Felfigyelt arra, hogy a csend sokkal több, mint a hang hiánya. A tömör csend megtelik jelentéssel, amire az erdő lakói ösztönösen felfigyelnek. A dolgot még az is árnyalja, hogy a csend a természetben nem egyszerre áll be, és nem egyenletesen oszlik el, hanem buborékokat alkot. [...] Az erdő mélyén fenyegető veszélyeket mindig egy-egy ilyen csendbuborék övezi, és követi őket, bármerre is járnak." (231-232. o.) És folytatja, amit már nem gépelek be, olvasd el, különösen ha zenében, filmben is foglalkozol csenddel.
Ami a könyvből a leginkább nagy hatással volt rám, az az elmúlt hetekben már különféle helyeken aktualitást nyert részlet a keleti szürkemókus megfigyelése kapcsán. A kis állatka veszély észlelése esetén madárra emlékeztető rikácsolást hallat, valahogy így:
Egyik sétájuk során konkrétan az egész erdőt felverte miattuk, ami az alábbi gondolatmenetre ösztönözte a szerzőt:
"Vajon miért foglalkozik ennyit egy mókus az alatta sétafikáló emberpárral, vagy egyáltalán bármi mással, ami a lombkorona biztonságos védőernyője alatt zajlik? Nem fél attól, hogy felhívja magára a figyelmet? Miért vállalja a lelepleződés kockázatát? Nem volna egyszerűbb feliszkolni a tölgyfa csúcsára, és biztonságos magasságból szemlélni a fatörzs körül zajló eseményeket? Minek csap ekkora patáliát? Nem fogja odavonzani a ragadozókat a féktelen sipákolással?
Az életben néha kompromisszumokat kell kötni. A szókimondás ártalmas lehet az egészségre, de a némaság ugyanúgy kockázatos. Ha felbukkan egy sólyom vagy egy róka, és mindenki néma marad, a ragadozók könnyedén megszerezhetik a zsákmányt anélkül, hogy bármelyik állat észrevenné. Az állandóan aktív és hangos >közösségi média< életeket menthet. Sőt, velünk ellentétben az állatok számára a legjobb stratégia az, ha minden irányból hangos szomszédokkal bástyázzák körül magukat, hiszen a vadon >polgárőrsége< így működik a leghatékonyabban, főleg, ha létrejön egy különböző fajok közötti szoros együttműködés.
Lennel együtt a saját fülünkkel hallottuk, ahogy a mókusok egész kompániája és jó pár madár csatlakozott a lármás szürkemókus által kezdeményezett lejárató kampányhoz. Bizonyos énekesmadarak télen vegyes csoportokat alkotva egyszerre kelnek vándorútra. A különböző fajtájú verebek és cinegék, csuszkák és fakúszok egymással rokonszenvező alfajai extra fülekkel és szemekkel vértezik fel a madárrajt, kölcsönösen ügyelve egymás biztonságára, és egyúttal nagyobb táplálékszerzési esélyt is biztosítva.
[...]
Bátran kimondhatjuk, hogy az információ megosztása és kölcsönös oda-vissza áramlása minden egyed számára hatalmas evolúciós előnyökkel jár." (142-143. o.)
Akaratlanul is emberi közösségeinkre vetítettem ezeket a következtetéseket: úgy érzem, hogy bizony nekünk is kellenek azok az idegesítő mókustípusok, akik éles érzékelésükkel felfogják azt, amit mi még nem; akik sipákoló hangos szomszédai a csendeseknek, lehet hogy hálátlan szerepet vállalnak, de nélkülözhetetlenek az egész közösség számára. A közösség pedig attól lesz ellenálló, ha az információkat folyamatosan áramoltatják. Ehhez nem vagyunk elegen egyedül.
A könyv tanulási folyamat, amit a szerzővel együtt, vagy akár az általa kijelölt feladatok által magunk is bejárhatunk. Zárásként ehhez csak annyit, hogy ha esetleg azt várnád, hogy a könyv megtanít pl. a varjak nyelvére, akkor arra nem alkalmas. Inkább történeteket mond, és hatással van rád, ezek által pedig egyre bátrabb leszel, hogy elkezd megtanulni magad is.
