Faluság

Babát horgolni - így utólag -, nem nagy ügy. Nagyon szerettem volna lányomnak ölelgetős babát horgolni, de hát ő már ebből kinőtt. Kerestem hát egy olyat, ami neki is tetszik, de horgolási tudásomat nem haladja meg. Így született egy baba mintából, kis átalakítással a következő kislány:

Eddig azt hittem, hogy csak a mintákat követve tudok dolgozni. Hát ez a baba megmutatta, hogy nem. Hosszabbítottam a lábán, a kezén, és így egy kicsit a testén is, hogy arányos legyen. A szoknyája sem ugyanaz, mert lányom hosszabbat szeretett volna. Ezek az átalakítások meghozták az önbizalmamat.

Judit ajánlotta múltkor Beatrix Potter meséit, és feltüzelt, hogy ha már "ilyen ügyes vagy"-ok, a következők lehetnének szépen sorban a Potter figurák: Kacsa Jolán, Nyúl Péter, Benjamin, …..
És természetesen lehetne egy baba is, pont Beatrix Potter. Beadtam a derekam. Milyen volt Beatrix Potter? Elő gyorsan legjobb barátunkat, G-t: képeket kerestem, és persze megnéztem a Miss Potter című filmet is. Rögtön kiderült, hogy nem egy balerina típusú babát kell horgolni, hanem további átalakításokra lesz szükség.
A színeken könnyen változtatunk: értelemszerűen csak fekete cipő jöhet szóba, és valami krémesebb árnyalatú testszín. Sok képet láttam, amin fekete vagy szürke ruhát viselt, a kor divatjának megfelelően, de azt egy horgolt játék baba esetében túlzásnak tartottam, így hát elhatároztam, hogy Beatrix fiatal lesz, tehát kék lesz a ruhája. A blúz rész világos kék, az elmaradhatatlan fehér gallérral, a szoknya pedig hosszú óceán-kék.

De hát nem lehet meztelen! Kapott fodros alsószoknyát is.

Ő lett életem második babája, amit magam horgoltam. Szerettem készíteni, mert megmozgatta a fantáziámat, igyekeztem kitalálni a mintát, a formát, aztán pedig le is próbáltam írni - több kevesebb sikerrel. Emiatt hát csak óvatosan kérem azzal, hogy pont ilyet kérek, mert az nem fog menni. Szívesen készítek még másik babákat, de lehet, hogy azok már más alapminta szerint fognak készülni. Ugyanis, ahogy bújom az internetes oldalakat, több technikát találtam:
1) alulról felfelé halad, összehorgolja a két lábat, majd rövid nyakrésszel egybehorgolja a fejet, és a két kezet varrja fel
2) fentről lefelé halad, egyben van az egész, a karokat vállal előkészíti, és a popsi után is két körben halad tovább a lábbal. Ez gyakorlatilag varrás nélkül készül.
3) minden alkatrészt külön horgolunk, és utána összevarrunk.

Lassan vége a farsangnak és mi még nem ettünk fánkot!

A farsang időszaka vízkereszttől húshagyó keddig, vagy hamvazó szerdáig (idén február 14.) tartó időszak, mely igazából nem kötődik a keresztény naptárhoz, elsősorban a néphagyományokra épül. A farsangi időszakban a hagyomány szerint sok a disznóvágás, a bál, a nagy eszem-iszom. Ilyenkor még jókat eszünk, iszunk, hogy a nagyböjtre jól felkészüljünk. A farsang hagyományos süteménye a fánk, amit Magyarországon is számtalan formában ismerünk. A gazdag lakomákkal a természetet kívánták bőségre ösztönözni.

Világ fánkjai egyesüljetek!

Német nyelvterületen a nálunk szalagos fánkként ismert fánkot sütik. Hasonlóan baracklekvárral töltve, de a Berlinert szokás csokoládéval vagy cukormázzal is bevonni. Az amerikaiak, mint mindent, ezt is túlédesítik (nekem) a donut-ban. A franciák pedig minden zsírban sült tésztát, vagy tésztába forgatott gyümölcsöt beignet-nek hívnak. A spanyolok fánkja a churros igazán különleges.

Van még idő kipróbálni mindet!

Sima, szalagos fánk:
Egy élesztőt 3 dl langyos tejben egy evőkanál cukorral megfuttatunk, fél kg liszttel, 2 tojássárgájával (én simán belerakom az egész tojást), 5 dkg kissé megolvasztott vajjal, csipet sóval, és egy kis rummal tésztát dagasztunk. Meleg helyen megkelesztjük. Kb. 1,5-2 cm vastagra kihúzzuk, vagy nyújtófával kisodorjuk, és egy bögrével kiszaggatjuk. A kiszaggatott fánkokat ismét kelesztjük kicsit nedves konyharuha alatt, majd forró olajban kisütjük. A trükk, hogy az olajba azt a felét tesszük alulra először, ami a kelesztéskor felül volt, és fedő alatt sütjük, majd gyorsan megfordítjuk, és úgy is sütjük 1-2 percig.

Csöröge fánk:
40 dkg lisztben elmorzsolok 8 dkg vajat, hozzáadok 2 evőkanál porcukrot, 1 dl tejfölt, 4 tojássárgáját és csipet sót. Az egészből rugalmas tésztát gyúrok. Pihentetem 1-1,5 órát a hűtőben, majd vékony tésztát nyújtok belőle. Rombusz formára vágom, és középen is bemetszem a rombuszt. Az így keletkezett lukon áthúzom a rombusz egyik sarkát. Forró olajban kisütöm. Recept innen.

Beignet
Dobos C. József Magyar-Franczia Szakácskönyvéből "Beignet alatt mindazon tésztákat értjük, melyek habár creme-töltelékkel vagy gyümölcsből készültek, de tésztába mártva kisüttetnek."
A tészta: "280 gramm finom lisztet fehér borral és 5-6 kanál finom olajjal gyönge de kissé sűrű tésztává keverünk, mit kissé megsózva kemény tojáshabbal keverünk. Megjegyzendő, hogy e tésztát csak közvetlenül sütése előtt készítjük, mert az állásban elromlanék. Az olajból keveset öntünk bele, nehogy azáltal nagyon híg legyen, és a sütését megnehezítse."
Ebbe a tésztába mártják aztán a különböző előkészített gyümölcsöket. Őszibarackot, almát szeletekre vágják, meghintik cukorral, lelocsolják valamilyen finom likőrrel, egy kicsit állni hagyják, majd belemártják a tésztába és forró olajban mindkét felüket megsütik. A felesleges olajat itatóspapírral leitatják, és cukorral jól megszórva tálalják. Ahogy olvasom a könyvet felrémlik a gyerekkoromból a "bundás alma", igaz, annak a tésztája inkább egy sűrű palacsintatészta.

Churros
1) 2 dl vizet egy lábasba öntünk, beledobunk 10 dkg vajat, és kevergetve addig főzzük, amíg egynemű folyadékot kapunk.
2) 20dkg lisztben elkeverünk 1 evőkanál cukrot, egy csipet sót, és folyamatos keverés mellett a vajas elegyhez adjuk. Tehetünk bele reszelt citromhéjat is. Addig keverjük, amíg az edény falától elválik, és szép tésztagombócot nem kapunk. Hagyjuk kihűlni.
3) A kihűlt tésztába robotgéppel belekeverünk két tojást.
4) Csillag alakú csővel ellátott habzsákba töltjük, és a forró olajba különböző hosszúságú tésztadarabokat nyomunk (késsel, vagy ollóval vágjuk el a darabokat). Arany-barnára sütjük, majd papírtörlőre szedjük, és azonnal megszórjuk egy kevés kristálycukorral.
Tálalhatjuk csokiszósszal, vagy csak megforgatjuk a cukorban.
Receptet itt találtam hozzá. Az enyém nem lett ilyen szép, de nagyon finom volt tegnap vacsorára:

Úgy tűnhet, mintha elfelejtettem volna a Faluság indulásánál, hogy imádok írni a zenéről. Aztán amikor olvastam, ahogy Inez beszámolt hétfőn a finn közlekedési eszközökről, beugrott, hogy van még egyvalami, ami a hóban natív: a lovasszán. És így született meg a "zene" kategória a blogon.
Nem sokat tudok a finnek és a lovak állítólag egykor igen szoros kapcsolatáról, csak annyit, hogy hallottam egyszer egy ottani énekest, Lau Nau-t a 2010-es Ultrahang Fesztiválon, aki egy régi dal feldolgozását játszotta. Először kezdem az eredetivel:

Aztán íme a hatvan évvel későbbi feldolgozás:

Mindkét verziót szeretem: Tapio Rautavaara a büszke, természettel dacoló, az állaton uralkodó erős férfi-ideál mai szemmel igen önironikus utazója, Lau Nau pedig a poszt-rock lecsendesülés, a biztonságban, gyengének lenni bátor ügető. Mindkét változat egyszerű eszközökkel dolgozik: az egyik a hangeffektusok, technikai eszközök kora előtt, a másik, tudatosan, inkább utána. Szeretem a "poszt-" zenei irányzatokat úgy általában: valamit, a szellemiséget talán, megőriznek a kiindulópontból, de a módszert elvetik, és más megközelítésben újrahasznosítják annak eszközeit. Lau Nau hangeszközei is éppoly erősek, mondhatni büszkék, mint egy punk-együttes arzenálja, de erejét már a lecsendesülésre fordítja - megszállottsága nem a lovasszánon ülő dala, hanem annak a sóhaja, akit az út mellett elhagy.

Mostanság hamar elkészülnek a leckék, mindenki lelkesen bármiben (komposzt elvitele, elpakolás, terítés, gyors fürdés és tényleg bármi, ami kérhető!) segít, csak hogy minél több vacsora előtti és vacsora utáni olvasás beleférjen a napunkba.
Harry Potter - immár harmadszor. Immár tényleg mindenkinek. És még én is ugyanúgy élvezem. Visszatérő kérdések, felmerülő újak. Nagy létkérdések és feloldhatatlan dilemmák.
Gimnáziumi magyartanárom próbált arra megtanítani, hogy a fontos könyveket mindig vegyem elő újra meg újra. Ő minden nyáron átolvasta magát az egész középiskolai tananyagon! Brrrr.....
Eddig egyetlen egy könyv volt, amit tudatos rendszerességgel - de ezt is csak ötévente - veszek elő: Tolsztoj Háború és békéje. Harry Potter kezd beelőzni!
Bevallom, volt azért egy kósza piszok gondolatom: hogy ne nekem kelljen olvasnom, megveszem a hangoskönyvet - de persze elszégyelltem magam, hiszen pont az a lényeg, hogy én vagy Balázs olvasunk. És a hangoskönyv úgysem tud a megfelelő helyeken elérzékenyülni, elcsukló hangot használni, vagy egyszerűen szamár módjára bőgni.
Eddigi szülői karrierünkben egyetlen könyv volt, amit még Balázs sem bírt száraz szemmel felolvasni: Bálint Ágnes Lepke az írógépen című munkája.

"Jaj, apa, ne már! Jaj, olyan, mint anya!"

Visszakanyarodva Harry történetéhez, éppen a második kötetnél tartunk, amelyben fontos szerepet kap Bimba tanárnő gyógynövénytan óráján a mandragóra. Nem tudom, hogy mennyien néztek utána, hogy igen, valóban létező növényről van szó.

A valóságban is egyes példányok gyökere emberi alakra hasonlít. Mikor a nebulók a hármas számú üvegházban a palánták átültetését gyakorolják, fülvédőt kell viselniük, nehogy megsüketüljenek a mandragóra üvöltésétől. (90-91.o.)
"Márciusban a mandragórák hajnalig tartó házibulit rendeztek a hármas számú üvegházban, Bimba professzor nagy örömére. - Amint megpróbálnak átköltözni egymás cserepébe, kifejlettnek tekinthetjük őket - magyarázta Harrynek. - Akkor aztán életre keltjük azokat a szerencsétleneket ott a gyengélkedőn." (236-237.o.)

Démokritosz csaknem egy évszázaddal Arisztotelész előtt kimondta már, hogy mivel minden - még a mozdulatlannak látszó dolgok is - folyton mozgó atomokból áll, azaz, minden mozog, tehát a növények is mozognak. "Sőt azon a véleményen volt, hogy a fák az emberekhez hasonlóak, csak fordítva élnek, a fejük a talajban van rögzítve, lábuk pedig a levegőben van."
Az utalás és az idézet Stefano Mancuso - Alessandra Viola: A fák titkos nyelve (A növényi intelligencia meghökkentő bizonyítékai) című műből származik. (16-17.o.)

Rowling mandragóra leírásában a démokritoszi növényelképzelés köszön vissza!

Egyébként a nagy Arisztotelész először élettelennek nyilvánította a növényeket, "később azonban újra kellett gondolnia elméletét, hiszen hogyan lennének képesek a növények szaporodni, ha élettelenek? (...) A növényeknek alacsonyabb rendű lelket tulajdonított, egy vegetatív lelket, amely kizárólag a szaporodást tette lehetővé a számukra. Az arisztotelészi gondolatok évszázadokon keresztül hatottak a nyugati kultúrára, mindenekelőtt a botanikára, amely egészen a felvilágosodás koráig ezt az elvet vallotta. Így nem meglepő, hogy a filozófusok hosszú ideig 'mozdulatlannak' tartották a növényeket, nem zavartatván magukat a gyakorlati megfigyelésektől." (17.o)
Valószínűleg kevés ideig jártam a filozófia szakra, mert ilyesmikről sohasem volt szó. De lehet, hogy csak azóta érdekel az ókori görög filozófia, mióta határozottan beszippantott a botanika láz! Nemrég döbbentem meg, hogy nemcsak az én tudásom hiányos e téren, hanem a tudósok is alig tudnak még valamit a növényekről!

Benedek István Mandragórája különös olvasmány: gyógynövényismeret, kultúrtörténet, varázslás és orvoslás. "Az arányról szól ez a könyv: arról, hogyan, hol s miképp érvényesül a misztika, a mágia, hogyan hálózza be az ésszerű gondolkodást - és megfordítva: hol s hogyan aknázza kis az értelem a hiszékenység nyújtotta lehetőségeket." - olvashatjuk a fülszövegben.

Benedek István: Mandragóra 1. Tibet

Benedek István: Mandragóra 2. India

Janka nagylányomat megkértem, készítsen nekünk egy névjegykártyát, tíz perc múlva már tökéletesen teljesült is a kívánságom! Szeretem a gyerekeimben (az amúgy már alig fokozható mindent szeretek bennükön felül), hogy nálunk minden közös ügy: faültetés, zenélés, horgolás, főzés, sütés, legózás, tanulás, rajzolás, egyszóval minden-minden. Bárki bármit kitalál, mindenki hozzáteszi a magáét - még ha első pillanatra őrültségnek is tűnik az, amit a másik akar. Legtöbbször persze Balázs: még a belvárosban laktunk, de már megvettük a majdan álmainkká varázsolni vágyott vidéki házat. Az természetes volt, hogy kályhánk lesz, az már kevésbé, hogy télen a lakás étkezőasztalán vacsora előtt mindenki elkészít egy csempét. Minden csempénknek külön meséje van: a klasszikus kézlenyomatoktól az anya kedvéért virágokon át egészen anyósom karácsonyi rajzáig mindenki benne van - a kályha így tényleg valóban a miénk.

A házon és a házban a kályhákon kívül tényleg mindent mi csináltunk, de első körben biztonságosabbnak láttuk ezt szakemberre bízni. Legközelebb már ez is menni fog! Sok gyakorlati ötletet és elméleti inspirációt merítettünk az Öko-Völgy Alapítvány remek kiadványából, a Beszélgetések az önellátásról köteteiből. Sokrétű, széles látókörű, az elméletet a gyakorlatban érvényesítő, részletes tapasztalatgyűjtést összegző munka.

Janka elkezdte olvasni a blogot, és ígérete szerint ír majd nekünk arról, hogy hogyan élte meg a városból a falura költözést. Remélem, hogy őszinte lesz! Addig is felajánlotta két nyár/tél fotóját, amit a telek végénél lévő szántóföldről készített.

Olyan helyen lakunk, ahol a házunk felett hattyúk szállnak, a fákon mókusok kergetőznek, a kertben pedig nyulak vendégeskednek (ennek Robi annyira azért nem örül, tekintve, hogy a hívatlan nyuszi-vendégek az áfonyabokraiból lakmároznak).

És olyan helyen lakunk, ahol már rég elfogyott az útról az aszfalt, a kukásautó télen hólánc hiányában olykor egész egyszerűen nem viszi el a szemetünket, és úttakarítási munkálatokkal sem kényeztetnek el minket túlságosan. Ez az a bizonyos "valamit valamiért". Teljes mértékben a mi választásunk! Dimbes-dombos környék, kanyargó utak, tekergő folyócska, csendes zsákutca négy házzal... Lehet ennek ellenállni? Bizonyára, de én nem tudtam! Nyugodt, természetközeli, és mégsem Isten háta mögötti hely! Hozzáteszem: ha van autónk. Vagy inkább: két autónk...

Autóval igazán kényelmes: Robi negyed óra alatt a munkahelyén van. Mi (=én+gyerekek) pedig ritkán ülünk tíz percnél tovább az autóban, hiszen többnyire csak a szomszédos kisvárosig, Alavusig megyünk. Ádám óvodája 3 kilométer, kisbolt úgyszintén, nagyobb bolt, orvosi rendelő, városközpont (városháza, posta, bank, templom, könyvtár stb.) pedig 6-7 kilométer. Én különösen tudom értékelni ezt a kényelmet, hiszen világéletemben tömegközlekedtem. Szóval amikor az otthoniak azt kérdezik tőlem, hogy bírom ezt a hideget, ezt szoktam válaszolni: Magyarországon sokkal többet fáztam! Itt nem ácsorgok buszmegállókban, várva a csodát, na meg a téli ruhatáram is megkomolyodott kissé.

Van egy remek találmány, amivel a téli autózás jelentősen komfortosabbá tehető. Ez az elektromos autómelegítő, amivel indulás előtt előmelegíthetjük a motort és az utasteret. Robinak időzítős van, én pedig távirányítóval kapcsolom be a fűtést hőmérséklettől függően akár már 2 órával indulás előtt. A képen pedig egy - lakók vagy dolgozók számára fenntartott - parkoló látható, ahol oszlopokra helyezett dobozokban található a konnektor a motor-előmelegítő számára:

Ami az autós közlekedést illeti, nagy könnyebbséget jelent nekem a gyér forgalom, és az általában jellemző nyugodt vezetési stílus. Jövet-menet látom, hogy olyanok is volán mögé ülnek - nagyon idős emberek, járni alig tudók - akik otthon valószínűleg jogosítványt se kaphatnának. Talán ezért is türelmesebbek, toleránsabbak itt a sofőrök: tudják, hogy sokan vezetnek kényszerből.

Itt a vezetést nem a többi jármű nehezíti, hanem a természet. Különösen a téli vezetés nem egy leányálom: az utak havasak-jegesek-latyakosak, és ehhez jön még a sötétség is tél derekán a nap jelentős részében. Az autókon szöges gumi van (igaz, nem kötelező, de szerintem őrült, aki nem használja), ami sokat segít, de adódnak helyzetek, amikor még ez is kevésnek bizonyul. Van is ehhez kapcsolódó friss történetem... Múlt hét elején nagyon hideg volt: mínusz 27 fok. Aztán pár nap alatt gyors felmelegedés, plusz néhány fokra. Az utak csütörtök reggelre jégpályává váltak. Említettem már, hogy a környékünkön nem gondozzák túl az utakat. Kora délután Ádámot kellett vinnem valahová, nevezzük jobb híján hittanos napközinek. Az utcánkból kikanyarodva nekiveselkedtem az emelkedőnek, de akkor az autó elkezdett egészen mást csinálni, mint amit szerettem volna: szöges gumi ide vagy oda, megpördültek a kerekek, és már ott is álltam keresztben az úton, hoppá! Meglepődés, lélekjelenlét pillanatnyi elvesztése majd visszanyerése. Visszatolattam a jobb oldalra, de az autó nem akart újra elindulni a jeges emelkedőn. Fogalmam sincs, mihez kezdtem volna, ha nem jön a segítség. Van egy rendkívül pozitív élményem ebben az országban: ha szorult helyzetbe kerülök (párszor már megesett...), valaki mindig ott terem és segít! Ez alkalommal egyszerre ketten is: először a postásunk, aztán egy környékbeli férfi, aki épp akkor jött szembe a terepjárójával. Rögtön megállt, kipattant a kocsiból, váltott pár szót a postással, aztán kikapott egy vödör homokot a csomagtartójából (micsoda felkészültség!), és már szórta is a kerekeim elé. Tanácsokkal látott el (ne nyomjam olyan vadul a gázpedált), még kaptam egy kis kezdőlökést és végre elindultunk, köszönöm, köszönöm! Eső után köpönyeg, azért ideért hozzánk is a traktor a homokkal:

Végezetül egy kis körkép, mivel lehet mifelénk még autón kívül közlekedni. A teljesség igénye nélkül, csak azok alapján, amit látok, tapasztalok magam körül:

Gyalog, bármilyen időjárási viszonyok között.

Biciklivel, szintúgy. Állítólag biciklihez is lehet szöges gumit kapni! Több környékbeli kisgyerek jár ilyenkor télen is kerékpárral iskolába. (Ezt az iskolákban szorgalmazzák is nagyon.) Én ezt egy ismerős testvérpár konkrét esetében oda-vissza kb. 8 kilométernek számolom. Hozzáteszem: nem könnyű terep! Vagány kölykök, nem? De lakik például a közelben egy idősebb házaspár: ők is biciklivel járnak át a mínusz 28 fokban is bevásárolni Alavusba, mivel itt a faluban nincsen bolt már sok-sok éve.

Motorkerékpárral. Ez nagyon népszerű a fiatalok (és örök fiatalok) körében.

Télen úgynevezett "potkukelkkával" (a szótár szerint taposószán). Ez egy lábbal hajtott szánkó, az ülésre kisgyerek vagy csomag helyezhető. Mi is "örököltünk" egyet, egyszer próbáltam: nem is olyan egyszerű (főleg a mi környékünkön...), gyakorolni kell!

Taxival. Ezzel is szállítanak iskolás gyerekeket. Meg idősek is igénybe vehetik, úgy tudom, támogatottan.

Busszal, alig-alig. Van tőlünk 1 kilométerre egy buszmegálló, de utánanéztem: napi egyetlen buszjárat közlekedik (csak munkanapokon), az iskolások órarendjéhez igazítva, tehát elsősorban nekik szánva.

Felsorolás vége. Nagyvárosokban bizonyára más a helyzet, ez itt viszont a finn vidék a javából. És én pont ilyennek szeretem.

(Kép: Nagy Anita; hang: Kovács Balázs)

Tavaly nyáron készítettem először övtáskát, természetesen madzagból, és a szükség vitt rá: ha túl meleg van kabáthoz, kardigánhoz, mellényhez (mindegyik feltétlenül zsebes legyen) mégis hova teszem a telefont, a zsebkendőt, nem beszélve a metszőollóról?

A táskarészt és az övet kendermadzagból horgoltam, a táskára rózsaszín bőr tető került, amit bőrlyukasztóval kilyukasztottam és behorgolt madzagszállal rögzítettem, a gomb pedig egy átfúrt fadarab, amit Balázs fűrészelt nekem. Nincs egyetlen öltés varrás sem benne és nincs egyetlen csomó sem - ezt is különösen szeretem a horgolásban: az egész munka olló nélkül visszabontható (persze, ha megtalálom az elrejtett szálvéget). Az összecsatoló csat műanyag, egyszerűen nem találok mást a helyettesítésére.

egy nem annyira nőies női változat is készült

Ha valakinek tetszik ez a táska, jelezze (kapcsolat) és az első jelentkezőnek szívesen elküldöm ajándékba!

Az én övtáskám olyannyira bevált, hogy Balázs is rendelt egyet, mindjárt készen vagyok vele, már csak az egyik övrészt és a gombolást kell befejeznem.

Emlékeztek Bálint Ágnes Frakk könyveire? Nekünk a Frakk és a foci a kedvencünk.

Szenvedélyesen kertészkedő szülőkként a Metszőolló című fejezetben találtuk meg leginkább önnön karikatúránkat. Végig sem merem gondolni, hogy a mi családunk eddig mennyi ollót felejtett/ejtett/rejtett el ezidáig. Metszőollókban is van kedvenc, még a DMKertben lestük el, hogy mivel is dolgoznak, nekünk is ez a márka tart ki a legtovább: a japán ARS, és külön öröm, hogy gondoltak a nőkre is! Elhatároztam, hogy az övtáska után nekilátok egy szerszámtáskának is, hátha több életbevágóan fontos eszközünk marad meg sokáig.

Nyáron rengeteg zöldség termett a kertemben. Spenót, zöldborsó, később cukkini, paradicsom, paprika. Amíg csak szépen sorban, fogyasztható mennyiségben teremnek, addig könnyű velük elbánni. De ha már rám szakad egy ekkora

mennyiségű cukkini-had, azzal már kezdeni kell valamit.

Lereszeltem, és cukkinis tócsnit készítettem. Aztán jött a cukkini krémleves, a cukkini-kenyér, ami inkább egy jó csokis süti és a cukkinis pite. A tésztás pitékről már írtam a múltkor, és ott megígértem, hogy egy egyszerű tejes pitét (clafoutis) is mutatok.

Eredetileg a clafoutis (ejtsd: klafuti) egy klasszikus francia édesség, amelyet hagyományosan nagy szemű, fekete cseresznyével készítenek. A Franciaország középső részén lévő Limousin tartomány az eredeti otthona, és az autentikus recept szerint maggal együtt kerül bele a gyümölcs, mivel a magja egyrészt ízt is ad, másrészt így nem fő ki a cseresznye rózsaszín leve. Isteni ez is, kipróbáltam, de most a sós változatot fogom leírni.

3 egész tojást jól felverek sóval, teszek bele kb 5 dkg lisztet, 1,5 dl tejszínt, 1 dl tejet (ha nincs tejszín otthon, megteszi a tej is, de ilyenkor fel lehet turbózni egy nagy evőkanál tejföllel), 4-5 dkg reszelt parmezánt. [Reszelt parmezánt a kedvenc diszkontomban szoktam dobozban venni. Sokáig eláll(na, ha lenne rá ideje).] Az egészet jól összekeverem, egy sűrű palacsintatésztát kell kapni belőle, és egy kicsit állni hagyom. Épp annyi ideig, amíg előkészítem a zöldséget. A zöldségeket elő szoktam vajon egy kicsit párolni, de nem kötelező. A cukkininek jót szokott tenni, mivel elég sok a leve, ami így el is tud kicsit párologni. Ízesítem fűszerekkel - cukkinihez szerecsendió, fehér bors, fokhagyma, borsóhoz menta, de szoktam használni a kakukkfüvet is - ha kell, ha nem. Ha megpároltam, akkor keresek egy pitének való tálat, kivajazom, bele a zöldség, amire ráöntöm a tésztát, és már mehet is a sütőbe. Kb. 35-40 perc és kész, a teteje aranysárga, és nem remeg, mint a lágy tojás. Mivel sajtbolond vagyok, bármilyen reszelt sajtot is szoktam rászórni, vagy még a parmezánon kívül nagyobb mennyiségben a tésztába keverni.
Jó étvágyat!

Szívesen olvasnék valakitől, aki ért is hozzá, hogy melyik húst, zöldséget, milyen fűszerrel érdemes ízesíteni.

Közeleg a tél vége, és ilyenkor különösen beindul bennem az amúgy sem lankadó faültetési ösztön. Ha épp már nincs pénzünk vagy helyünk újabb csemetéknek, akkor egy új bokor, bogyótermő vagy lassan növő díszfa is megteszi (de ha más nem, legalább ültessünk már át valamit!), ám azért az igazi az, amikor már a hónapok óta ide-oda helyezgetett kis karók helyén helyet talál egy kajszi, alma stb.

A gyümölcsfaültetést korábban egész akkurátus módon végeztem: 80x80 centis gödör aljára valami bomló anyag (komposzt, csalánlevél, vagy ha egyik sincs, akkor zsákos trágya), kis réteg föld, rá a gyökér alját helyezve, szép lassan két nagy vödör vízzel beáztatva-betaposva feltöltöttem földdel. A tanácsok ellenére sosem vágtam vissza sem a gyökeret, sem a koronát, abból kiindulva, hogy már így is elég nagy hendikeppel indul a kis oltvány fácska. Igazából mindegyik fánk megeredt, és néhány túlgondozott körte kivételével azóta is virulnak, úgyhogy a továbbiakban sem láttam értelmét a visszavágásnak. Mára kicsit lazult az ültetési technikám, köszönhetően többek között dr. Jókai Mór jegyzetének is: "Szilassy György almafái mély gödör helyett csúcsos kupaczokat kaptak a földszin tetején, azokra helyezték el a fiatal csemetét, gyökereit szétterjesztve a kupacz fölött. [...] A fa gyökerét aztán betakarták jó magas dombbal, körülvették jó mély öntöző-árokkal; a fát magát természetesen hozzáguzsolták jó erős doronghoz, hogy a szél ki ne döntse. Az igy elültetett almafa aztán az első gyökérhajtásaival a jó gyepszin földbe került bele s szétterjedő gyökereivel folytonosan a felső televény-réteget használta ki, a helyett, hogy a mély, atkás, kavicsos rétegekkel kinlódott volna." (Jókai: Kertészgazdászati jegyzetek, 10. o.) - Nem tudom, mennyire életképes ez a megoldás, én csak egy köztes változatot próbáltam ki eddig: nem kell a nagyon mély árok, hanem csak akkora, amibe a gyökér egésze kényelmesen belefér; viszont a föld amit mellé teszek, az a termőréteg (felső 15-20 cm) legyen.

A gyümölcsfa típusával kapcsolatban is történt némi pálfordulat. Az eddigi évek során ugyanis többnyire a nem kommersz, tehát ún. régi, tájjellegű vagy rezisztens fajtákat preferáltam, gondolván arra, hogy úgysem akarok vegyszert használni hozzájuk, ezek a fajták ellenállóbbak. Habár ez a stratégia tökéletesen be is vált (még őszibarackjaink is virulnak), egy tanulmányban (Surányi Dezső: "A biodiverzitás fenntartásának jelentősége", ennek a könyvnek a 25. oldalán) azt olvastam, hogy a régi fajták újbóli elterjesztésének jónéhány hátránya is lehet. Ezek között kiemelném azt, hogy lassítják a fajtaváltást, vagyis a jelenlegi génállományhoz képest már elavultak, így használatuk olyan, mintha visszapörgetné a növényi egyedfejlődés kerekét. Csakhát milyen egyedfejlődés az, ami az emberi szelekcióra alapul.... De az is érdekes felvetés, hogy piac-idegen, nosztalgikus hangulatot keltenek. Igen, valóban furcsa és persze pazar élmény lenne, ha az Aldiban feltűnne a régen darabáron árusított téli fehér kálvil....

A történelmi fajták mellett a tájfajták már más kontextust: lokális értéket hordoznak és nevükből eredően nem garantálják, hogy más tájakon is otthon fogják érezni magukat... Mivel egyik kérdésre sem érzem válaszra késznek magam, miért ne alapon éppúgy meghagytam a helyet néhány kommersz fajtának (granny smith stb.), mint a telken natív módon növekedő vadfának (mirabolán, sárgaszilva...), így ezzel talán fennmaradhat valamiféle sokszínűség nemcsak a fajták de a nemesítettség tekintetében is.

Több helyen is hallottam-olvastam egyébként (a változatosság kedvéért épp Jókai idézett könyvének 51. oldalán is), hogy a fentiekkel szemben sokkal jobban járunk, ha az ilyen vadon nőtt fákra oltjuk rá új fáinkat ahelyett, hogy faiskolából vennénk őket - nos, a faiskolák szerencséjére nekem még egy szemzéses oltás sem sikerült, így nem tudok összevetést írni ezekről. Idén azért megpróbálom újra, különféle más technikákkal, hátha valamelyik beválik. Azért e ponton felhívnám a figyelmet az előbb már említett, amúgy lenézett vad-gyümölcsfák (cigánymeggy, ringlószilva-mirabolán stb.) értékeire: ezek a fák igen széles tűrőképességűek mind az időjárás ingadozásait, mind a "kártevőket" tekintve, és olykor-olykor még ízletesek is! érdemes hagyni belőlük néhány példányt, mert néha nem terem más, csak ők.

A ringlószilva virága .... és termése

Akit érdekelnek a gyümölcsfák, és esetleg még nem tudja, hogy merre keresgéljen, érdemes körbenéznie itt, itt vagy itt, ha épp nem is vásárlás, hanem csak a leírások nyomán beinduló képzelet miatt.