Faluság

Kép: Kovács Balázs
Hang: Kovács Jónás

Miért Otthonka?

Egykor a mi falunk (is) elképzelhetetlen volt a boltba, temetőbe, kertbe készülő, kapu előtt a padon üldögélő otthonkás nénik látványa nélkül.
Gyermekkorom meghatározó élménye ez a pamut és poliészter keverékéből készült, alapvetően otthoni viselésre tervezett „munkaruha”, mely beleillett a 60-70-80-as évek fura textilipari termékeinek sorába.
Hódító útjára a 60-as években indult, amikor a hazai textilipar nylon termelése az egekbe szökkent. Hatalmas szín, minta és formagazdagságról árulkodik az a gyűjtemény is, melyet egyesületünk folyamatosan bővít a hagyatékokból előkerülő, kidobásra ítélt ruhadarabokból.
Nevezték már „szaladgálati asszony-ruhának”, az emberi test fóliasátrának és még ki tudja hány találó elnevezés született rá az elmúlt 30-40 évben.

Így visszanézve nem a szépsége, az esztétikai jelentősége adja meg a népszerűségének titkát, melyet egyetlen mondatban foglalnak össze viselői: „praktikus, nem gyűrődik, nem kell vasalni, bármit fel lehet alá venni, mindent eltakar”.

Krumlirétes fesztiválon otthonkákkal bolondozó utcaszínházi produkció:-))

Nálunk - Dunaszekcsőn - ez a szó „otthonka”, a fenti asszociáción és az arcon gyorsan átsuhanó mosolyon túl, már egy, a faluért munkálkodó csapatot is jelent.
Otthonka Egyesület - a névválasztásban nem titkolt szándékunk volt ezt a mosolyt az arcokra csalogatni, és emellett kifejezni, hogy mi itt vagyunk otthon, itt tevékenykedünk a faluért, az itt élőkért.

Bütykölde

2014-ben alakultunk azzal a céllal, hogy tegyünk valamit, amitől jobb lesz Dunaszekcsőn élni. Ez elég tág célkitűzés, de annál fontosabb. Így nagyon sok minden belefér a tevékenységi körünkben, szervezünk kirándulásokat, túrákat, színházlátogatást, kosár- és gyékényfonó tanfolyamot, csoki készítő foglalkozásokat, falutakarítást, kertészkedünk, felújítjuk a régi kerekes kutakat, gyerekeknek nyaranta 3 napközis tábort tartunk, építünk fűzfasátrat, vályogkunyhót, tartunk garázsvásárokat, karácsonyi vásárt és jótékonysági gyűjtést is.

Falutakarítás

Kosárfonó tanfolyam

Kerekeskút felújítás

Még a felsoroltakon túl is rengeteg színes és hangulatos program kötődik egyesületünk nevéhez, ezeket folyamatosan gyűjtjük és közzétesszük a fb-on és a honlapunkon.

(www.otthonkaegyesulet.blogspot.com)

Mindezt pályázatok és az önkormányzat segítségével, valamint együttműködve a helyi iskolával, óvodával, egyéb civil szerveződésekkel, cégekkel, vállalkozókkal és természetesen az itt élőkkel.

Fűzfasátor a Dunaparton

Biciklitúra

Hájas sütés

Tagjaink a 40-50-es korosztályból kerülnek ki, de van nyugdíjas tagunk is. Jól együtt tudunk dolgozni, mivel sokféle környezetből, háttérrel, érdeklődési körrel érkezünk, ezért tudunk ilyen színesek maradni.

Betlehemezés

Jó érzés, hogy a faluban az „otthonkások” kifejezéshez - bár neveztek már minket viccesen bikiniseknek is - egy pozitív kép társul, jó együtt dolgozni, látni a munkánk gyümölcsét, vagy csak együtt lenni a téli activity összejöveteleinken.

Erzsitől elkértem egy augusztusi levelét, amiben arról ír, hogy miért nem tudott öt percre átugrani növényekért, íme:

Az úgy kezdődött, hogy kaptam 2 kiscicát - de nem lehet őket kint tartani.... ők vannak az egyik folyosón...
Az úgy kezdődött, hogy lett egy kotlós....
kikelt 1 kiscsibe....
11 tojás még nem...
mi van, ha csak egy marad?....
kell venni gyorsan pár napos csibét a kotlós alá...
ja, nem maradhatnak az istállóban, mert közben kiderült, hogy ott patkányok vannak...
szombaton el kellett ugrani Villányba lekvárt főzni...
onnan hazaérve este, gyorsan a garázsból egy ezeréves faládát lepucerálni a tyúknak és a leendő többi kicsinek - este még egy van....
vasárnapra is egy, tehát venni kell pluszban...
délelőtt a 15 új jövevény megérkezik az immáron kiglancolt ládába, az első folyosóra, ahol a legmelegebb van, és sok cuccom.... por lesz itt és bűz....
ma az udvarba lépve - hazaérve délután - derül ki, hogy kicsi a láda, a tyúk kidöntötte a vizet, kaját....
padlásról lehoz egy alkatrészeire szétszedett ládát: osb lapok, össze kell szerelni...
fél kilencig nem jött össze... valamit nem jól illesztettem... csomó dolog várt - volna - rám....
a pattogatott kukorica és a két aktív szúnyog miatt ébrenlét és levélírás Juditnak...
ez van most....
aludnom kellene, mert holnap korán kell kelnem...
holnap folytat a szerelés, istállót takarítani, zöldbabot leszedni, blansírozni, vasalni, mosni, kukoricát morzsolni, főzni kéne - hétvégén utazom.... szerdán bent kell maradnom...
ennyi, Kedves Judit ::))
E.

Városi kontrasztok.
Éles határok.
Markáns jegyű soksínűség.

Miért van az, hogy megérkezve egy városba már első pillanatban jól/otthonosan/biztonságban érzed magad, vagy éppen rossz/idegen/kényelmetlen benyomásod van?
Milyen tényezőkből is állnak össze az első benyomásaink?
Hétvégén a Simultan Festival egyik előadója volt Balázs, de erről majd bővebben ő ír, engem a köznapiság, a hozzá kapcsolódó holdudvar és háttérmunka érdekel (mivel azt csinálom én, ühümm).

A két nagyobb Miminél maradt - mivel a tegnapi nap is a kirándulás része volt -, mondván hétfőn dolgozatokat írnak, nem szeretnének lemaradni, blablablablaaaa. Mielőtt elérzékenyültem volna attól a tudattól, hogy micsoda remek, felelősségteljes, feladattudatos gyerekeim vannak, pár másodperc alatt rájöttem, hogy nem, egyszerűen csak gyerekek, és még egyszerűbben anyunál lehet tévézni, egész nap pizsiben ágylakónak lenni, és feltételezem, hogy időlimit nélkül a telefonon játszani, és még a szobában is lehet enni, ja, meg esetleg nem kell este fürdeni.... Szóval csábító. Hát elcsábultak.... (Viszont ha megtudom, hogy nem mostak fogat, akkor anyu körmére is ránézek!)

Erdélyben sokat és sok helyen jártunk már, mert a Nővérem Marosvásárhelyre ment férjhez, de Temesvár eddig valahogyan kimaradt az utazásokból. Kicsit ódzkodtam tőle, mert nyáron Novi Sad-ban (Újvidék) határozottan kényelmetlenül éreztük magunkat (főleg Balázs nélkül) - mintha még nem tudták volna elfelejteni, hogy nemrégiben háborús övezet voltak - mikor lehet ezt elfelejteni? -. Az a fajta rossz érzés, amikor semmi különös vagy konkrét nem támasztja alá ezt, egyszerűen csak nem akar megszűnni addig, amíg ott van az ember. (A rengeteg egyéb mellett még azt sem értem, hogyan van az, hogy egy szembejövő ember egyszerre bizalmat, kíváncsiságot, vonzódást ébreszt bennem, azaz tetszik, egy másik pedig arra késztet, hogy inkább elkerüljem, azaz nem tetszik.)

Nos, Temesvár első megérkezésre megtetszett: a házak, a terek, de legfőképpen az emberek. A terek és az építészeti megjelenések rendkívüli módon kontrasztosak: egymás mellett a már felújított és az arra váró épület, a lehulló vakolatú műemlék előtt a legdrágább étterem, rozzant kinézetű házból gyönyörűen felöltözötten kilépő emberek, a modern és a klasszikus villa ikerházként is jól megfér egymással. Jó volt köztük lenni, azt hiszem azért, mert folyamatosan kommunikációban voltak a lakóterükkel, egymással, velünk. (Csupa fontos apróság: észreveszik, ha szembejövünk a járdán és helyet csinálunk egymásnak, látják, hogy a zebránál állunk és átengednek, látom, hogy be akar sávozni a másik és beengedem - mind-mind tulajdonképpen a tekintetről, az egymásra nézésről, a kontaktusról szól.)
Figyelmesség. Észrevétel. Kontaktus.

A főtér környékén szinte minden felekezet temploma megtalálható: katolikus, ortodox, izraelita, református.... Színesség. Soknemzetiség.
A főszervezővel beszélgetve kiderült, hogy több évnyi itt lakás után is ilyennek látja ezt a várost.
Városjegyek. Városérzetek. Városképzetek.

Annak ellenére, hogy hiányzik az otthon, az otthonmaradt gyerekek, hogy először feladatnélkülinek és dologtalannak érzem magam az ilyen városi kirándulásokon, be kell valljam, hogy pihentető. Mivel ténylegesen nincs mit anyailag-háziasszonyilag csinálni: nem lehet sütni-főzni, nem lehet kertet-házat gondozni, hát kikapcsolom magam a háztartási körforgásból és diákgyerekké változom: múzeumozunk, csavargunk, játszunk-olvasunk-mozizunk és hatalmasakat alszunk....
Lehet, hogy nyaralás helyett mindenkinek elég lenne, ha pár napra létezne város-vidék csereélet?

Hét éve költöztem először tanyára. Az első négy esztendőben még egy villanyárammal ellátott házban éltem, de ott rájöttem, hogy ennyi komfort is sokkal több, mint amennyire az embernek szüksége van, s így tovább egyszerűsítettem az életformát. Három éve élek a lakott területektől és immár a szántóföldi műveléstől is távol, egy közművektől mentes, tiszta természeti környezetben.

Gyermekkorom óta vágytam erre, s az árral szemben úszva, a család legnagyobb fölháborodása és barátok értetlenkedése ellenére is megléptem 19 éves koromban, amit oly nagyon áhítottam.

Az Olvasó kíváncsiságát kielégítendő elárulom, hogy jelenleg egy jurtában élünk, s próbáljuk a dolgokat a rendes kerékvágásba terelni, ami nem kis kihívás a decemberi tűzvész után. Sok, gazdálkodáshoz nélkülözhetetlen eszközt kellett az elmúlt időszakban pótolni, s még mindig van, ami beszerzésre vár. A telefon és a laptop működéséhez elengedhetetlenül szükséges áramot egy napelem biztosítja, mely szükség (és elegendő napsütés) esetén még képes feltölteni egy akkumulátoros csavarhúzót vagy egy villanyborotvát (ezek kedvesem, Vik eszközei; én nem vagyok ennyire modern, de azért a borotvát, ha használja, tudom értékelni…). Egy kisebb napelem szolgáltatja az áramot a villanypásztorhoz, mely a nagytestű jószágainkat hivatott a területünk határain belül tartani.

Autónk immár másfél éve nincs, és nem is tervezem, hogy legyen. A közlekedés lehetséges alternatívái távolságtól és időjárástól függően: gyaloglás, lovaglás, bicikli. Ha az úti cél három kilométeren belül van, és nem kell cipekedni, általában nem nyergelek föl, hanem inkább sétálok. Ha három-húsz kilométer közt van a cél, és földutakon megközelíthető, akkor legszívesebben lóval megyek; kivéve, ha sok az aszfalt és a kő, mely esetben ott a bicikli. Negyven kilométer fölött, mely nagyon kivételes esetben fordul csak elő, marad a tömegközlekedés, de ha egyedül vagyok, és kutya nélkül, akkor többnyire stoppolok.

Bár a tűzeset megtépázta készleteimet, ha csak tehetem, nem vásárolok. Amit időnként beszerzek, az a kenyérgabona (jelen állás szerint rozs és tönköly), melyből aztán nem csak kenyér, hanem palacsinta, tészta, nokedli, kalács, tejbegríz, meg még elég sok finomság készül. A lisztet mindig frissen őrlöm mindehhez. Az olajnak szánt napraforgót is kívülről importálom, de a tervek szerint jövőre, azaz 2018-tól már saját termesztésű lesz nem csak a gabona, de az olajnak való is. Ezen felül vásárolom a zabpelyhet, mert legnagyobb sajnálatomra a tűzesetben elégett pelyhesítőt még nem sikerült pótolni, a sót, s néha aszalt gyümölcsöt, bár erre szerencsére már van cserekereskedelmi forrásom.
A tejtermék mindig rendelkezésre áll Bodza tehenem révén, a zöldségeket is megtermesztjük, a gyümölcsöket is mindig magunknak szedjük, vadon, vagy épp elhagyatott útszéli fákról - amíg a facsemetéink felnőnek, mindenképp. Ami ezeken felül áll, az már mind luxuscikknek minősül, de ez nem jelenti azt, hogy nem fogyasztjuk. Ha vendégektől, barátoktól kapunk, örömmel eszünk rizst, bulgurt, bármilyen zöldséget és gyümölcsöt, ami itthon nincs. Tehát nem vagyunk táplálkozás terén túl beszűkültek, csak igyekszünk a lehető legegészségesebben és legtisztábban étkezni. Ha magam vagyok, beérem kenyérrel és vízzel (tejjel), nem vagyok túl nagy igényű.

Most, hogy kielégült a kíváncsiság, kezdődjék maga a könyv. Jó olvasást kívánok hozzá!

https://www.facebook.com/zakadominika

Egyszer anekdotáztam már ezen a blogról arról, hogy művészetfilozófia órán egyik kedves csoporttársunk, elvesztvén türelmét azon kérdés taglalása közben, hogy 'mi a szép', kirohant, azt odavágva, hogy az a szép, amit egész nap látni akarok!
Én még mindig nem tudom....
És azt sem tudom, pedig hányszor, de hányszor feltettem már magamnak a kérdést: hogyan létezik, hogy egyikünk leül példának okáért a zongora elé, kisilabizálja a kottát és lassan begyakorolva megtanulja a dallamot, a másikunk pedig hanyagul odamegy és egyszerűen hallás után lejátssza....
De azt már szerencsére kezdem tudni, hogy mindezt családon belül hogyan kezeljem. Hogy természetes legyen az, hogy más és más tehetségeket, indíttatásokat, képességeket kaptunk. Hogy viszont ugyanolyan természetes legyen, hogy mindenki a maga képességei szerint a tudását folyamatosan gyarapítsa. Hogy elfogadjuk sutaságainkat, hogy egyre kevesebb olyan dühös mondat hangozzon el, hogy a pitlibe, te még dobolni sem tudsz rendesen!, hogy örüljünk annak, hogy csupán attól, hogy együtt élünk, mennyi mindent tanulunk egymástól. Hogy érték és követendő, ha rendszeresen belekóstolunk a másik világába, sőt segítjük a másikat a saját világának kibontakoztatásában.

És nekem, anyailag, a legnagyobb érték az, hogy minden gyerekemnek (tehetségesnek és kevésbé tehetségesnek egyaránt) természetes az, hogy minden karácsonyra új éneket, verset, vagy dalt tanul meg elmondani, elzongorázni. Hogy mindenki énekel, tisztán vagy éppen kicsit hamisan. És meg kell állapítsam, hogy a hamis hangok a bátorságtól és a gyakorlástól egyre tisztábban szólnak.

Tegnapelőtt, mert hogy ezt a bejegyzést ugyebár tegnap írom, szóval, tegnap előtt, amikor Dominika könyvének előszavát szerkesztettem a tegnapi (azaz a mai) napra, egyfolytában bőgtem. A gyerekek éppen egymásnak tanították lezongorázni ezt vagy azt a karácsonyi dalt, és csak arra tudtam gondolni, hogy milyen hálás vagyok azért a bátorságért, aminek köszönhetően merünk úgy élni, ahogyan szeretnénk. És nemcsak a saját bátorságunkért adtam hálát, hanem mindazoknak a bátorságáért, akik mernek bátrak lenni. Nem szeretnék más életet, nem akarok úgy élni, mint a másik, viszont tanulni tőle igen, szüntelenül.

Fontos elkülöníteni egymástól az utánzást és a tanulást. Habár azt mondjuk, hogy a tanulás az utánzással kezdődik, nem állapodik meg azon a szinten, jó esetben csak egy fázis, ami megelőzi azt a síkot, amikor a leutánozott elem beépül a sajátba és egyénivé alakul. Sajáttá tétel. Egyénítés.

Erzsi Mi a művészet? bejegyzésében hozza a wikipédiáról az inspiráció fogalmának magyarázatát. Itt az inspiráció szó mellett zárójelben a következő három fogalom olvasható: sugallat, ihlet, késztetés. Én megpróbálom őket most kicsit külön venni.

Az inspiráció, innováció, kreatív ötlet megkülönböztetések nagyon jók. Abban már nem vagyok biztos, hogy az inspiráció belső indíttatás. Az inkább a késztetés. Ezt venném első helyre. Késztetésem van (számomra is érthetetlen, hogy honnan jön) vmit tenni. Sugallatom van, hogy erre vagy arra menjek. És várom az ihletet, hogy pontosan hogyan és merre menjek. Na én úgy látom, hogy ehhez az ihlethez kell maga az inspiráció, amit viszont főleg egymásból/egymástól szerzünk be és nem belső indíttatás. Belső indíttatás (amit tulajdonképpen filozófiai és nem feltétlenül teológiai értelemben isteninek nevezhetünk, hiszen nem ismerjük az eredőjét) viszont a késztetés, a sugallat. Az ihletet már egyértelműen ember és vmi más közöttinek (maradjunk filozófiai értelemben az isteninél) tartom. Az inspirációban az a különleges, hogy emberközti. Egymástól adjuk-vesszük. Kölcsönösség (jó esetben).
Abban viszont teljesen egyet értek, hogy ezek az 'üzenetek' fenntarthatóak, sőt talán abban is (ezen azért még tovább kell gondolkodni), hogy taníthatóak. Ezt az egész belső komplexitást én csak belső motornak szoktam hívni. Ezt próbálom a saját gyerekeimnél és az egész önmagunknál fenntartani. Akkor szigorúan zárom a családi egységet, ha úgy látom, hogy ezt bármilyen formában bántják vagy akadályozzák (pl. iskola, lakóhelyi közeg, stb.). Merthogy igen, a kreativitást, az indíttatást módszeresen (ha nem is tudatosan) nemcsak alapjáratra lehet tenni, hanem meg is lehet szüntetni. Tulajdonképpen a legmagasztosabb hitünkről, igényünkről beszélünk: a pedagógiáról, a pedagógiaságról (hamár faluságosak vagyunk).
Tudatosság. Na, ehhez kell a legtöbb felkészülés.

Jean Tinguely-ihlette játszó-/alkotószoba a Stedelijk Múzeumban, 2016. 10. 16.

Amikor az első írásaim megszülettek és megjelentek, a fókuszban az önellátásra való törekvés és a háztáji gazdálkodás volt.
Hét éve már, hogy tanyasi életre adtam a fejem, s ebben a hét évben – be kell, hogy valljam - sokkal többet tanultam önmagamról, az isteni természetről, mint a gazdálkodásról.
Persze évről évre bővül a tudástáram a növénytermesztés és az állattartás terén is.
Most már nem szántatok földet, mert tudom, nincs értelme – úgysem lehet több területet tisztességesen gondozni, mint amennyit az ember képes önerőből fölásni.
Már nem akarom a lovaimat beállóba, istállóba kényszeríteni, mert megtanultam, hogy nem zavarja őket, ha a szabad ég alatt élnek (sőt!), s legföljebb a szélvihar elől keresnek menedéket a természetes növényzet védelmében, de sosem mesterséges építményben.
Már nem akarom értékesíteni a fölösleges terményt, mert elosztogatni sokkal jobban esik az ember lelkének, s mindig van kinek adni, mindig van, aki örül neki. Az élet aztán úgyis mindig kompenzálja, s más, hasznos formában visszajuttatja a jó szívvel elajándékozott terményt.

Nagyon fontos megjegyezni, hogy van a dolgoknak egy természetadta egyensúlya. A mérleg adok-kapok serpenyői mindig egyenlők, tartósan sosem billen el egyik oldal irányába sem. Ha úgy érezzük, sokat adunk, s még sem kapunk semmit, annak több oka lehet. Az egyik, hogy azért adunk, hogy kapjunk, mely esetben a szándékunk nem őszinte, s így őszinte gesztusokkal sosem viszonozzák. A másik lehetséges ok, hogy telhetetlenek vagyunk, s nem elégszünk meg azzal a rengeteg ajándékkal, amit az élet napról napra lábaink elé helyez; vagy figyelmetlenek vagyunk, s észre sem vesszük, mennyi mindent kapunk.
Ha tehát úgy érezzük, az adok-kapok mérleg nincs egyensúlyban a mi életünkben, tartsunk egy alapos önvizsgálatot, s értékeljük újra helyzetünket.

Ilyen és ehhez hasonló tapasztalatokra utaltam, amikor azt írtam, többet tanultam az isteni természetről, az egyensúlyról, mint a gazdálkodásról.
S ezek a nem mindennapi tapasztalások – úgy hiszem – sokkal értékesebbek, mint amit a veteményezésről elmondhatnék.

Száz és száz helyen el lehet olvasni, hogy kell paradicsompalántát nevelni, hogyan nyírjunk birkát, mekkora ólat építsünk a malacoknak, mire futtassuk föl az uborkát, meg hogy hogyan készítsünk kecskesajtot. Tovább megyek. Nálam sokkal nagyobb tudással rendelkezők írásaiból sokkal alaposabb értesüléseket szerezhet a kedves Olvasó, mint amit én e téren adhatnék.

Fontos azonban tudni, hogy minden megosztott gondolat, tanulság és „bölcsesség” természetes életvitelemből fakad, s Istent keresni nem szűnő utamon tapadt rám s vált a részemmé.

Az elmúlt évek gyakorlata azt mutatja, hogy aki rálép az Útra (a saját belső igényének megfelelő útra, sosem a társadalom által számára kijelöltre vagy a mások által jártra), az előbb-utóbb elérkezik arra a szellemi pontra, ahol én jelen pillanatban állok, s ha csak meg nem ijed a nagy felismerésektől, még tovább fejlődik, s élete napról napra, évről évre teljesebb lesz, ajándékait egyre több és több embernek adhatja át.

Az általam eddig felismert összefüggésekről, csodákról és egyensúlyról szól e könyv jelentős része. Őszintén remélem, hogy egy-egy ízletes gondolatmorzsát talál benne mindenki, aki az Utat keresi, vagy már az Úton jár.

https://www.facebook.com/zakadominika

Mi a művészet?
Ki mondja meg, ki a művész - ki nem az?
Mitől - mi által lesz valaki művész?
Mi az inspiráció?
in: - ba, -be
spirit: szellem >>> szellem be az emberbe?
Milyen szellem megy az emberbe?
Milyen szellem jön ki az emberből ?

wikipédia:
Az inspiráció (sugallat, ihlet, késztetés), a lelki és szellemi tett egyik mozgatórugója, ami a kreativitással járó alkotókészség révén innovációt, azaz szakmai fejlesztést, vagy gyakorlatban is megvalósuló újításokat eredményez.
Míg az innováció egy kreatív ötletből születő folyamatot jelöl, amely a későbbiekben megvalósítja az ötletet, az inspiráció ezen kreatív ötlet létrehozására buzdító belső indíttatás, vagy külső folyamat, amit tudatosan fejleszteni lehet. Azt is mondhatjuk, hogy az inspiráció képes összekötni a kreativitással járó alkotóerőt, elméleti indíttatást és elképzelést az innováció révén megvalósult és létrehozott újítással egyfajta teremtő erőként.

Van olyan, hogy egy festő képeit nézegetve 2-3 óra után megfájdul a fejünk?/ felszabadulunk, felüdülünk?

Van olyan, hogy egy zenét hallgatva kedvünk támad az erdőben sétálni? / legszívesebben bebújnánk egy egérlyukba, és összehúznánk magunkat olyan kicsire, amilyenre csak tudjuk?

Van olyan, hogy egy könyvet olvasva - vagy többet -, lázadókká leszünk?/ elkezdünk egyre jobban együttműködni, a tekintélyrendben felettünk állóknak engedelmeskedni?

Van olyan, hogy egy panelépületekből álló lakónegyedben az ember élete sivárrá válik?/a természetben megelégedett, kiteljesedett, színes életet él valaki?
(lehet fordítva is, persze tudom)

Van olyan, hogy egy beszélgetés után elgyengülünk/megerősödünk? szomorúak leszünk/örülünk?

Van olyan, hogy bizonyos filmeket nézve megsértődünk az egész világra, óóóó, és szenvedünk?

Van olyan, hogy némely embert hallgatva fellelkesülünk, és legszívesebben mindenkit magunkhoz ölelnénk ?

Vagy van/volt olyan, hogy embereket/emberekre hallgatva némelyek - akár milliók - embereket ölnek/öltek ?

Kit/mit engedünk be a kertünkbe?
Kit/mit engedünk be az otthonunkba?
Kit/mit engedünk be a szívünkbe ?

Kell-é a kerítés ?

...és lehet, hogy annak a festőnek/zeneszerzőnek/építésznek/filmrendezőnek/írónak/politikusnak etc. van egy útja - egy saját útja. Megkínál, haladj véle azon az úton…....
Ha erre az útra tévednénk, meg akarunk-é maradni azon?
S vajon sokan haladnak-é azon ?
S különlegesnek, újnak, szépnek, és jónak tűnik ez az út ?
Mert inspirált ?
Mi inspirálta ?
Ki inspirálta ?

Igaz az, hogy minden féltett dolognál jobban kell őrizni a szívünket (személyiségünk valóját, legbensőbb énünket), mert abból indulnak ki az élet folyamai?
És végül mi az ÉLET?

Marokkó kertész szemmel különösen érdekes, nem csak a fenséges Atlasz-hegységben honos, és mára már nálunk is elterjedt atlasz cédrus miatt, de innen ered a mindeddig kimagaslóan hidegtűrő (mínusz 17 fok!) Tidili leander és a gyönyörű marokkói törpepálma (Chamaerops humilis Cerifera) is!

táj Atlasz cédrussal

az Atlasz-hegység ásványai

az Atlasz-hegység kőzetrétegei

Ez utóbbi adta utunk apropóját is, hiszen olyan pálmáról van szó, melynek fagytűrése mínusz 10-12 fok körül van átlagosan. Célunk olyan termőhely felfedezése volt, ahol akár mínusz 15 fokos hidegek is előfordulhatnak, így az innen szedett magokból nevelt példányok hazánk legenyhébb részein a szabadban is sikerrel telepíthetők lennének!

Marokkói kék törpepálma, Chamaerops humilis Cerifera

Október 25-én tehát nekivágtunk lányommal, Rékával és kedves barátommal, gyűjtőtársammal, Huber Kálmánnal az expedíciónak.

2260 tengerszint feletti magasság!

Bázisunk Marákes volt, ahonnan kiindulva több túrát is tettünk az Atlasz hegység azon részeibe, ahol tudomásunk szerint nagy tengerszint feletti magasságban, akár 2000 méter körül is élnek még ezek a pálmák.

törpepálmás hegyoldal

Több helyen is gyűjtöttünk magot, s az egyik helyszín különösen érdekesnek bizonyult: nem csak a nagy magasság (és a valószínűleg komoly téli hideg/, hanem a szemmel láthatóan extrém száraz klíma is próbára teszi itt ezeket a kis kék pálmákat.

a marokkói törpepálma egyik legzordabb természetes élőhelye

marokkói törpepálma magok

A hazahozott magok kikeltetése után szelekcióval folytatódhat a honosító munka: a legkiválóbb példányok nagyon jó eséllyel állhatják meg helyüket Magyarországon, a védettebb, enyhébb, napos fekvésű kertekben.

virágzó eukaliptusz

Marokkóban persze sok egyéb növényszépség is megtalálható. Különösen sokat ültetnek a gyönyörű mexikói és kaliforniai legyezőpálmákból (Washingtonia robusta és W. filifera), a dél-amerikai eredetű bougainvilleákból és Parkinsoniából, a hatalmas felületeket betakaró és bőven virágzó Podraneából...

Mexikói legyezőpálma: Washingtonia robusta

Washingtonia levélnyele

Podranea ricasoliana, az egyik leglátványosabb, rengeteget virágzó kúszónövény. Előszeretettel futtatják kerítésekre.

Fokföldi ólomvirág: Plumbago capensis

A tájban mindenütt datolyapálmák, olajfa ligetek, aleppói fenyők, meghonosodott kaktuszok és agávék, leanderek, eukaliptuszok láthatók, sok helyen persze együtt a jellemző helyi növényzettel, szuharokkal, magyaltölggyel, törpepálma-bozótokkal...

Agave americana Variegata: csíkos levelű agávé

fügekaktusz és leander, kint a természetben

Az ország klímája persze ennél is jóval többféle növény ültetését teszi lehetővé. Jó példa erre a Marákesben található Majorelle kert, ahol ezernyi növénykülönlegesség található meg a mindössze kb 1 hektárnyi területen.

Ennyien állnak sorba a Jardin Majorelle megtekintésére...

A Marokkóban élő ezernyi növényszépségnek sajnos csak kis része honosítható meg kertjeinkben, de dézsásként, tavasztól őszig a szabadban tartva, mégis megoldható, hogy kertjeinkbe, vagy teraszainkra csempésszük a napfényes mediterrán tájak szívet melengető hangulatát...

marokkói óceánpart

Ait Ben Haddou: itt forgatták a Gladiátor filmet

az argán fa magja, amiből a híres argán olajat sajtolják

teve nélkül nincs Marokkó :-))