A szabadság íze: Előszó

Amikor az első írásaim megszülettek és megjelentek, a fókuszban az önellátásra való törekvés és a háztáji gazdálkodás volt.
Hét éve már, hogy tanyasi életre adtam a fejem, s ebben a hét évben – be kell, hogy valljam - sokkal többet tanultam önmagamról, az isteni természetről, mint a gazdálkodásról.
Persze évről évre bővül a tudástáram a növénytermesztés és az állattartás terén is.
Most már nem szántatok földet, mert tudom, nincs értelme – úgysem lehet több területet tisztességesen gondozni, mint amennyit az ember képes önerőből fölásni.
Már nem akarom a lovaimat beállóba, istállóba kényszeríteni, mert megtanultam, hogy nem zavarja őket, ha a szabad ég alatt élnek (sőt!), s legföljebb a szélvihar elől keresnek menedéket a természetes növényzet védelmében, de sosem mesterséges építményben.
Már nem akarom értékesíteni a fölösleges terményt, mert elosztogatni sokkal jobban esik az ember lelkének, s mindig van kinek adni, mindig van, aki örül neki. Az élet aztán úgyis mindig kompenzálja, s más, hasznos formában visszajuttatja a jó szívvel elajándékozott terményt.

Nagyon fontos megjegyezni, hogy van a dolgoknak egy természetadta egyensúlya. A mérleg adok-kapok serpenyői mindig egyenlők, tartósan sosem billen el egyik oldal irányába sem. Ha úgy érezzük, sokat adunk, s még sem kapunk semmit, annak több oka lehet. Az egyik, hogy azért adunk, hogy kapjunk, mely esetben a szándékunk nem őszinte, s így őszinte gesztusokkal sosem viszonozzák. A másik lehetséges ok, hogy telhetetlenek vagyunk, s nem elégszünk meg azzal a rengeteg ajándékkal, amit az élet napról napra lábaink elé helyez; vagy figyelmetlenek vagyunk, s észre sem vesszük, mennyi mindent kapunk.
Ha tehát úgy érezzük, az adok-kapok mérleg nincs egyensúlyban a mi életünkben, tartsunk egy alapos önvizsgálatot, s értékeljük újra helyzetünket.

Ilyen és ehhez hasonló tapasztalatokra utaltam, amikor azt írtam, többet tanultam az isteni természetről, az egyensúlyról, mint a gazdálkodásról.
S ezek a nem mindennapi tapasztalások – úgy hiszem – sokkal értékesebbek, mint amit a veteményezésről elmondhatnék.

Száz és száz helyen el lehet olvasni, hogy kell paradicsompalántát nevelni, hogyan nyírjunk birkát, mekkora ólat építsünk a malacoknak, mire futtassuk föl az uborkát, meg hogy hogyan készítsünk kecskesajtot. Tovább megyek. Nálam sokkal nagyobb tudással rendelkezők írásaiból sokkal alaposabb értesüléseket szerezhet a kedves Olvasó, mint amit én e téren adhatnék.

Fontos azonban tudni, hogy minden megosztott gondolat, tanulság és „bölcsesség” természetes életvitelemből fakad, s Istent keresni nem szűnő utamon tapadt rám s vált a részemmé.

Az elmúlt évek gyakorlata azt mutatja, hogy aki rálép az Útra (a saját belső igényének megfelelő útra, sosem a társadalom által számára kijelöltre vagy a mások által jártra), az előbb-utóbb elérkezik arra a szellemi pontra, ahol én jelen pillanatban állok, s ha csak meg nem ijed a nagy felismerésektől, még tovább fejlődik, s élete napról napra, évről évre teljesebb lesz, ajándékait egyre több és több embernek adhatja át.

Az általam eddig felismert összefüggésekről, csodákról és egyensúlyról szól e könyv jelentős része. Őszintén remélem, hogy egy-egy ízletes gondolatmorzsát talál benne mindenki, aki az Utat keresi, vagy már az Úton jár.

https://www.facebook.com/zakadominika

Mi a művészet?

Mi a művészet?
Ki mondja meg, ki a művész - ki nem az?
Mitől - mi által lesz valaki művész?
Mi az inspiráció?
in: - ba, -be
spirit: szellem >>> szellem be az emberbe?
Milyen szellem megy az emberbe?
Milyen szellem jön ki az emberből ?

wikipédia:
Az inspiráció (sugallat, ihlet, késztetés), a lelki és szellemi tett egyik mozgatórugója, ami a kreativitással járó alkotókészség révén innovációt, azaz szakmai fejlesztést, vagy gyakorlatban is megvalósuló újításokat eredményez.
Míg az innováció egy kreatív ötletből születő folyamatot jelöl, amely a későbbiekben megvalósítja az ötletet, az inspiráció ezen kreatív ötlet létrehozására buzdító belső indíttatás, vagy külső folyamat, amit tudatosan fejleszteni lehet. Azt is mondhatjuk, hogy az inspiráció képes összekötni a kreativitással járó alkotóerőt, elméleti indíttatást és elképzelést az innováció révén megvalósult és létrehozott újítással egyfajta teremtő erőként.

Van olyan, hogy egy festő képeit nézegetve 2-3 óra után megfájdul a fejünk?/ felszabadulunk, felüdülünk?

Van olyan, hogy egy zenét hallgatva kedvünk támad az erdőben sétálni? / legszívesebben bebújnánk egy egérlyukba, és összehúznánk magunkat olyan kicsire, amilyenre csak tudjuk?

Van olyan, hogy egy könyvet olvasva - vagy többet -, lázadókká leszünk?/ elkezdünk egyre jobban együttműködni, a tekintélyrendben felettünk állóknak engedelmeskedni?

Van olyan, hogy egy panelépületekből álló lakónegyedben az ember élete sivárrá válik?/a természetben megelégedett, kiteljesedett, színes életet él valaki?
(lehet fordítva is, persze tudom)

Van olyan, hogy egy beszélgetés után elgyengülünk/megerősödünk? szomorúak leszünk/örülünk?

Van olyan, hogy bizonyos filmeket nézve megsértődünk az egész világra, óóóó, és szenvedünk?

Van olyan, hogy némely embert hallgatva fellelkesülünk, és legszívesebben mindenkit magunkhoz ölelnénk ?

Vagy van/volt olyan, hogy embereket/emberekre hallgatva némelyek - akár milliók - embereket ölnek/öltek ?

Kit/mit engedünk be a kertünkbe?
Kit/mit engedünk be az otthonunkba?
Kit/mit engedünk be a szívünkbe ?

Kell-é a kerítés ?

...és lehet, hogy annak a festőnek/zeneszerzőnek/építésznek/filmrendezőnek/írónak/politikusnak etc. van egy útja - egy saját útja. Megkínál, haladj véle azon az úton…....
Ha erre az útra tévednénk, meg akarunk-é maradni azon?
S vajon sokan haladnak-é azon ?
S különlegesnek, újnak, szépnek, és jónak tűnik ez az út ?
Mert inspirált ?
Mi inspirálta ?
Ki inspirálta ?

Igaz az, hogy minden féltett dolognál jobban kell őrizni a szívünket (személyiségünk valóját, legbensőbb énünket), mert abból indulnak ki az élet folyamai?
És végül mi az ÉLET?

Marokkói útibeszámoló kertész szemmel

Marokkó kertész szemmel különösen érdekes, nem csak a fenséges Atlasz-hegységben honos, és mára már nálunk is elterjedt atlasz cédrus miatt, de innen ered a mindeddig kimagaslóan hidegtűrő (mínusz 17 fok!) Tidili leander és a gyönyörű marokkói törpepálma (Chamaerops humilis Cerifera) is!

enter image description here
táj Atlasz cédrussal

enter image description here
az Atlasz-hegység ásványai

enter image description here az Atlasz-hegység kőzetrétegei

Ez utóbbi adta utunk apropóját is, hiszen olyan pálmáról van szó, melynek fagytűrése mínusz 10-12 fok körül van átlagosan. Célunk olyan termőhely felfedezése volt, ahol akár mínusz 15 fokos hidegek is előfordulhatnak, így az innen szedett magokból nevelt példányok hazánk legenyhébb részein a szabadban is sikerrel telepíthetők lennének!

enter image description here
Marokkói kék törpepálma, Chamaerops humilis Cerifera

Október 25-én tehát nekivágtunk lányommal, Rékával és kedves barátommal, gyűjtőtársammal, Huber Kálmánnal az expedíciónak.

enter image description here 2260 tengerszint feletti magasság!

Bázisunk Marákes volt, ahonnan kiindulva több túrát is tettünk az Atlasz hegység azon részeibe, ahol tudomásunk szerint nagy tengerszint feletti magasságban, akár 2000 méter körül is élnek még ezek a pálmák.

enter image description here törpepálmás hegyoldal

Több helyen is gyűjtöttünk magot, s az egyik helyszín különösen érdekesnek bizonyult: nem csak a nagy magasság (és a valószínűleg komoly téli hideg/, hanem a szemmel láthatóan extrém száraz klíma is próbára teszi itt ezeket a kis kék pálmákat.

enter image description here a marokkói törpepálma egyik legzordabb természetes élőhelye

enter image description here
marokkói törpepálma magok

A hazahozott magok kikeltetése után szelekcióval folytatódhat a honosító munka: a legkiválóbb példányok nagyon jó eséllyel állhatják meg helyüket Magyarországon, a védettebb, enyhébb, napos fekvésű kertekben.

enter image description here
virágzó eukaliptusz

Marokkóban persze sok egyéb növényszépség is megtalálható. Különösen sokat ültetnek a gyönyörű mexikói és kaliforniai legyezőpálmákból (Washingtonia robusta és W. filifera), a dél-amerikai eredetű bougainvilleákból és Parkinsoniából, a hatalmas felületeket betakaró és bőven virágzó Podraneából...

enter image description here
Mexikói legyezőpálma: Washingtonia robusta

enter image description here Washingtonia levélnyele

enter image description here Podranea ricasoliana, az egyik leglátványosabb, rengeteget virágzó kúszónövény. Előszeretettel futtatják kerítésekre.

enter image description here Fokföldi ólomvirág: Plumbago capensis

A tájban mindenütt datolyapálmák, olajfa ligetek, aleppói fenyők, meghonosodott kaktuszok és agávék, leanderek, eukaliptuszok láthatók, sok helyen persze együtt a jellemző helyi növényzettel, szuharokkal, magyaltölggyel, törpepálma-bozótokkal...

enter image description here Agave americana Variegata: csíkos levelű agávé

enter image description here fügekaktusz és leander, kint a természetben

Az ország klímája persze ennél is jóval többféle növény ültetését teszi lehetővé. Jó példa erre a Marákesben található Majorelle kert, ahol ezernyi növénykülönlegesség található meg a mindössze kb 1 hektárnyi területen.

enter image description here Ennyien állnak sorba a Jardin Majorelle megtekintésére...

A Marokkóban élő ezernyi növényszépségnek sajnos csak kis része honosítható meg kertjeinkben, de dézsásként, tavasztól őszig a szabadban tartva, mégis megoldható, hogy kertjeinkbe, vagy teraszainkra csempésszük a napfényes mediterrán tájak szívet melengető hangulatát...

enter image description here
marokkói óceánpart

enter image description here
Ait Ben Haddou: itt forgatták a Gladiátor filmet

enter image description here
az argán fa magja, amiből a híres argán olajat sajtolják

enter image description here teve nélkül nincs Marokkó :-))

Cukros víz

Minden évben a még a borongóssá, hideggé váló halottak napi megemlékezéseket megelőzve (egy-két héttel, amikor hét ágra süt a nap) járjuk körbe sírjainkat: nagyszüleim, dédszüleim és ükszüleim köveit.

Halottak napi családi kirándulás, ami immár rendszeressé váló somogyi makkgyűjtési és élet-halál megbeszélési ceremónia is. Melyikünk hogyan szeretne meghalni, addig hogyan szeretne élni: álmodozások, tervek, múltjavítások. Idén Jónás kedvesen mondta Miminek, hogy ne aggódjon, majd nálunk a kertben elszórjuk és ő ültet fölé egy tölgyfát (nem makkot - hiszen úriember -, hanem csemetét).

enter image description here
Vörös tölgy, kocsányos és kocsánytalan tölgy makkok

Ezeken az utakon Mimi (anyu) mindig mesél és közben fel-felsejlenek az előttünk itt jártak. Többször emlegetett Sicca mamám (ükanyám, aki megvárt engem....) is szóba kerül, főleg az, hogy hogyan halt meg. Hogy valami ősit, elemit tudott a meghalásról. Egyszerűen elvonult a szobájába, rendes ruhájában lefeküdt és néha-néha kért egy kis cukros vizet: lyányom, hozz nekem egy kis cukros vizet!

A magyar tanatológia nagyanyja, Polcz Alain egyik idézetét hozom most erre a napra: "Hiszem, hogy az öregedésre nem akkor kell készülni, amikor ott van. Jó azt jóval hamarább tudni, hogy múló a fiatalság, ez a "minden az enyém" érzet. Az értékrendszerünk is megváltozik egy kicsit, ha a tudatunkba kerül, hogy megöregszünk. Örökösen csak az megy, hogy tartsd magad fiatalon. Mert félünk. Félünk az öregedéstől, félünk a haláltól, elvesztettük a hitünket, nincsenek morális értékeink, nincs mibe kapaszkodnunk. Figyeld meg, ha valaki szépen tud megöregedni, az morális tartást ad. Derűt."

Jó élet, jó öregedés, jó halál: Jó otthon.

Talán Zita kérdésére, hogy kinek öltözünk fel?, az lehetne egy lehetségesen találó válasz, hogy az igazi kérdés inkább így hangozhatna: kinek is vetkőzünk le?
Ükanyám nem vetkőzött le a halálnak. Méltóság. Formalitás.
Felöltözni/Felöltöztetni.

Tegnap reggeli dérjárat-csokor:

enter image description here

enter image description here Körömvirág

enter image description here Borzaskata

enter image description here Sisakvirág

enter image description here Körömvirág

enter image description here Ágyásrózsa

enter image description here Büdöske

enter image description here Cserszömörce

enter image description here Borágó

enter image description here Konkoly

enter image description here Ágyásrózsa

Kharón ladikján

Ha az ember – mint az immáron harmadikként itt, a Faluságban, a széles közönségnek legelső alkalommal bemutatandó album szerzője is – szenvedelmes biológus, akkor saját egészségi állapotáról már apró testi jelekből is képes messzemenő és helytálló következtetéseket levonni. Lantos Gábor is, biológusként, mindent előre tudott és látott. Így télelőn, a 2007. évben, elkészítette a Kharón ladikján (Hangjátékok) című lemezét, ahol az előadók „állatok, patak, és mások”.

Ez az album a Faluságban korábban bemutatott Állathangok és Huszonhárom markóci madárkánon fémjelezte sorozatot megkoronázó harmadik, egyben utolsó darab. Most, a november elejei időszakban, ennek az albumnak a közzétételével fejezem be Lantos Gábor véglegesen lezárult zenei ténykedésének a bemutatását és ajánlom szeretettel a Kegyes Olvasó figyelmébe nemcsak a számok meghallgatását, de a lemez „szerkesztője” által írott kísérőszövegnek a figyelmes elolvasását is.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Kakasütés

Horror Óbányán

enter image description here

Egy hete vidáman bóklásztunk több száz másik turistával Óbányán a múlt hétvégén, amikor Peti kiszúrta, hogy a falu hirdetőtáblája szerint Kakasütésre van lehetőség a faluház előtt. Nem, nem kaka sütésre, hanem kakas ütésre. 200Ft/egy ütés, állt a röplapon. Azon nyomban feltett szándékunk lett, hogy agyoncsapjuk a kakast. Ehhez lepengettünk összesen 800,-Ft-ot, a gyerekek kezébe adtunk egy jó három méteres, hajlékony botot, bekötöttük a szemüket, és útnak indítottuk őket. Nem egyszerre. A kakas egy ketrecben volt, és a cél az volt, hogy úgy üsse fejbe azt a bátor vállalkozó, hogy vér folyjon. Az viheti ugyanis haza az elhunytat, aki sikeresen agyoncsapta. A gyilkossági kísérlethez egy sváb zenekar húzta a talpalávalót, és vidám, ittas bácsik kuncorásztak. Nos, végül a négy vállalkozó gyermekem közül egy sem lett büntetett előéletű, a kakas pedig vidáman kukorékolt a kis ketrecében. A gyengébb idegzetűeket megnyugtatom, hogy tényleg volt kakas, és tényleg ketrecben, de agyonütni csak egy avatart kellett (volna), ami egy kitömött kakasfej volt textilből.

enter image description here

És, hát hogy mi is az a kakasütés:

„A Kakasütés különböző alkalomkor előforduló népszokás, amelynek során egy vagy több kakast, esetleg tyúkot ölnek meg: agyonütik, lemetszik a fejét vagy lelövik. A szokás menete helyenként változó volt. A brassói Hétfaluban húsvét harmadik napján az iskolás gyermekek a község játékra alkalmas helyén bizonyos távolságra egymástól két cöveket vernek a földbe. Az egyikhez egy hizlalt kakast, a másikhoz egy hizlalt tyúkot kötnek. A fiúk a kakas, a leányok a tyúk irányába helyezkednek el. A feladat az, hogy a cövekhez kötött kakast a fiúk agyonlőjék (kakaslövés), a tyúkot pedig a leányok agyonüssék. A fiúk a halálos ítéletet nyíllal, a leányok egy bottal hajtják végre. Közben egy sajátságos éneket énekelnek, amelyben a kakas szomorú sorsát panaszolja el. Brassó megyében néhol nem a kakasokra, hanem egy táblára rajzolt kakas ábrájára lőttek nyíllal. Aki a tábla közepére festett fekete pontot eltalálja, az a győztes. A két állatot a versenylövés után megölik, elkészítik és elfogyasztják.
Baranyában húshagyókedden a legények a kocsma udvarán cövekhez egy kakast kötnek. A kakastól mintegy húsz lépésnyire bekötik a legények szemét, kezükbe csépet adnak. A cél az, hogy bekötött szemmel a kakashoz találjanak, és azt cséppel agyonüssék (kakascséplés).
A szatmári Felsőbányán lakodalom alkalmával a vőlegény feladata volt, hogy a násznép jelenlétében, bekötött szemmel egy cövekhez kötött kakast agyonüssön egy doronggal.
Miskolcon, Borsod és Gömör megye némely falvában a kakast szintén lakodalomban ölték meg. A kakasra „bírósági” végzéssel mondják ki a halálos ítéletet, és karddal vagy késsel lemetszik a fejét (kakasnyakazás).
Kolozsvár környékén aratáskor egy kakast a gabonaföldön beásnak a földbe, csak a fejét nem temetik be. Egy legénynek a kakas fejét kaszával egyetlen suhintással le kell metszenie. Ha ez nem sikerül, az emberek megrettennek, a legényt egész éven át vörös kakasnak nevezik, és úgy vélik, hogy az aratás a következő évben rosszul sikerül. A kakasütés ismeretes a szlovák, cseh, lengyel, német, osztrák és más nép hagyományából."
Ujváry Zoltán: Az átadás-átvétel és a funkció kérdései egy népszokásban, Műveltség és Hagyomány, 1961

Hogy mik vannak.

enter image description here

enter image description here

Felöltözni

Felöltözni önmagunknak és felöltözni a napnak.

enter image description here
Anyai nagyapám és nővérem. Élete volt a sport. Én sohasem láttam melegítőben.

enter image description here
Anyu, anyai nagyanyám (aki szerencsére még mindig él) és nagyapám

Nem beöltözni, hanem fel-öltözni, azaz kicsit magasztosabbá válni a napnak, elkészíteni magunkat a napnak (a munkának, a tennivalóknak), mint ahogyan minden este elkészítjük magunkat az éjszakának is. (A hálóruha felöltése ugyanolyan fontos, mint a reggeli felöltözködés. Hajháló és bajuszkötő és egyebek.... Hány de hány film és regény kulcsjelenete az éjszakára készülődés! Már abból, ahogyan elkészülnek, sejtjük magát az éjszakát! Egy kis parfüm ugyebár....) Megpróbálni önmagunkat felmagasztosítani: testünket-lelkünket. Köznapot a lehető legszebb köznapiságba, ünnepkor a lehető legszebb ünnepiségbe.

enter image description here Apai nagyanyám, nővérem és unokatestvérem

Nagyszüleim és dédszüleim fontos öltözködési szokásokat hagyományoztak rám. Mindig - ha egész nap otthon voltak, akkor is - csinosak és jólfésültek voltak (a szó mindennapi és átvitt értelmében is). Mit is jelent ez? A helynek és az alkalomnak megfelelő, egyéniséget kifejező, koherens egész megjelenést. Részletesebben? Tetőtől-talpig egységet képezett a kinézetük. A frizura és a cipő ugyanolyan fontos volt, mint maga a ruha. Mindig meghökkenek, ha valaki slampos csak azért mert otthon van. Ha nincs rendben a haja. (Ennek legkomikusabb megjelenési formája a kiskosztümös, elöl tupíros, sminkes nő, akinek hátul a haja lapos, mert ott a párna lenyomata.) "Kislányom, egy nő frizurája hátul is mindig rendezett. Tessék elindulás (itt értsd magát a napnak nekiindulást, nem az otthonról elindulást) előtt belepillantani a tükörbe."

enter image description here
Dédanyám mellett apai nagyanyám illatosan lágy nőiségéből töltekezem a mai napig. Köszönöm mami, hogy ismerhettelek!

Valamelyik pécsi könyvtár könyvszanálásán találtam olyan hatvanas-hetvenes évekbeli magyar nyelvű köteteket, amik a honfi nőknek szóltak. Teljes meglepődéssel konstatáltam, hogy a vártakkal ellentétben (mit is vártam? talán azt, hogy mindegy hogyan nézünk ki: egyéniség nélküli egyformaság, a munkaköpeny romantika, stb. sztereotípiákat) igenis azt nemcsak sugallják, hanem konkrétan harsogják az írások, hogy kedves nőtársak, tessék otthon is csinosnak lenni! Megdöbbentett, hogy saját otthonossághoz-nőiséghez való viszonyomat már akkoriban tanítani kellett, csak valószínűleg nem sokan forgatták a fent említett opuszokat. Jaj, hogy nem jut eszembe, merre vannak a pajtában azok a kötetek, vagy a címük, hogy rákeressek, mert tényleg érdemes belepillantani! Egy egész korszak elvárásait, tanácsait tartalmazzák a női megjelenést illetően! (Férfi vagy nő a szerző? Nem tudom, pedig lehet, hogy fontos lenne....)
De hogy végre kinyögjem a mondanivaló lényegét: azt szorgalmazzák, hogy a nők csinosan, szépen felöltözve várják haza munkából megérkező (gondolom gyűrött-büdös) férjurukat. Most nem a férfiak érdekelnek, ezért lehetnek esetünkben akár avittak is, hanem a nők. Hogy igenis, tessék vonzónak lenni! Ha egész nap az volt a feladat, hogy a félévest altassa, etesse, sétáltassa, stb., akkor is tessék csinosnak lenni, mert különben a nőisége fog csorbulni és akkor már nem lesz bizony oly nagyon vonzó, márpedig férfinépség a csábos asszonyszemélynek szeret udvarolni. Praktikusan nézve kevesebb fáradtság vonzó asszonynépnek lenni, mint azt elviselni, hogy férjuraság hölgyszemélyeknek teszi a szépet.

enter image description here Balról anyu és mellette a dédanyám, jobbról Mariska néni csirkepucolás közben. A női otthonka kérdésköre pedig külön történet....

Kislánykorom egyik kedvenc megfigyelése a papi megérkezik és mami fogadja őt című, békés csendben zajló jelenete. Papi (apai nagyapámról nem találtam idevágó képet) élre vasalt nadrágban, fehér ingben, nyakkendőben, mellényben, fekete cipőben, szürke vagy barna cérnazokniban (ez később lesz fontos) megérkezik, megcsókolja a mamit, fáradtan leül a nagyszoba foteljébe - közben halk duruzsolás kettőjük között, miközben a mami a sámlira leül a fotel mellé és kifűzi a csinos, szoros utcai cipőket, leveszi papi lábáról a zoknikat és azokkal lassan, ritmusosan átdörgöli az ujjközöket, két kézzel húzogatva szünteti meg az odatapadt izzadtságot és fáradtságot. Utána a fotel karfájára már jó előre odakészített tiszta zoknit ráadja a hazaérkező lábra, házicipőbe bújtatja, majd következik a tiszta ing és házimellény. Szép. Tudom mire gondolnak sokan, hogy női megalázkodás, női szolgálat, stb. Nem! Mami átvarázsolta papit otthonivá, a magáévá tette, úgy, hogy közben természetesen minden porcikájával át is adta magát neki, hogy utána viszont a férfi szolgálja őt: tetterős, újra aktivizálódott, otthon is mindent megoldó társsá teremtette. Szép. Otthon. Melegség. Varázslat.

enter image description here
Egyszer már egyik írásomhoz kerestem dédapámról ezt a képet, végre megtaláltam: számomra a napi munkához is felöltöző szép férfi eszményképe. Amikor magamban dohogok, hogy már megint mennyi a vasalnivaló, azzal a gondolattal csitulok el, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy Balázs inget hord és én vasalhatom. Napfénysimogatás a szövet szálai közé.

Szívesen veszek a fiaimnak hajformázót. Szívesen vágom a hajukat egyre vagányabbul nagyfiúsra. Megnyugvásos elégedettség, mikor belepillantanak a tükörbe, hogy rendben vannak-e. Jakab nagyfiamnak és anyunak ma van a születésnapja. Remélem a gyerekeink azt is megtanulják, hogy szelektálva folytassák a múltból azt, amit értékesnek és továbbvivésre méltónak tartanak.

Öltözködés

Judit Ismétlődéseink c. írásáról eszembe jutott Tarantino Kill bill című filmjének egyik kulcsjelenete és abban a Szuperman monológ, melyből azonban most csak egy részt idéznék:

Bill mondja a főhősnek: "Biztosan tudod, mennyire szeretem a képregényeket. Különösen a szuperhős-történeteket. Lenyűgözőnek találom az őket övező mitológiát. Vegyük például a kedvencemet, Superman-t. Nem valami jó képregény és nincs is túl jól megrajzolva. De az őt övező mítosz nemcsak zseniális, hanem egyedi is. Minden szuperhősös képregény szerves része a hős alteregója. Batman-é Bruce Wayne, Pókemberé Peter Parker. Mikor a figura reggel felébred, ő Peter Parker. Fel kell vennie a jelmezét, hogy Pókember lehessen. És ezen a téren Superman-nek nincs párja. Superman nem Superman-né válik. Ő Superman-nek született. Mikor Superman felkel, ő Superman. Az alteregója Clark Kent. Az igazi arcát akkor látni, mikor a kék jelmezét viseli, rajta a nagy piros S-sel és a piros köpennyel, amiben Kent-ék rátaláltak. Ez az igazi Énje. Amit Kent visel; a szemüveg, az öltöny, az a maszk. "

Na vajon mi kik vagyunk? Akkor vagyunk mi, amikor felöltözünk, vagy akkor amikor levetkőzünk? Mi van alul? Macinaci és abból húzunk tiszta ruhát, vagy a tiszta ruhára húzunk otthon házikabátot? Kinek öltözünk fel? A világnak, vagy a szeretteinknek?

enter image description here

A rosszkedv

Igen, valóban, nagyon vonzó cím, már látom, ahogy a kedves Olvasó felfigyel rá és azonnal rátapad a képernyőre, egyenesen issza a szavaimat. Nem baj, azért én is mégis töprengek itt egy sort.

Hogy van az, hogy néha semmi jó sem történik, semmi sem sikerül? Az ember (asszony) reggel véletlenül elvágja az ujját, véletlenül beveri a fejét a kazán sarkába, véletlenül belekever a fehér mosásba egy piros inget (ami természetesen bugyirózsaszínre változtat mindent, nemcsak a bugyikat). Véletlenül? Vagy valami rossz erők működnek ilyenkor? Nem vagyok egy boszorkány-típus, nincsenek megérzéseim meg előérzeteim, az ún. hetedik érzékem is csak a gyerekeimmel meg a tanítványaimmal kapcsolatban működik (de még ez is egész másképp, mint ahogy másoknál). Mégis, ilyen napokon, amikor minden adott, hogy jól érezze magát az ember (asszony), miért van olyan érzése, hogy minden összeesküdött ellene? Ilyenkor akárhogy akarom, nem megy, hogy jókedvem legyen, nem tudom magam áthangolni, pedig pont úgy csinálom, mint amikor csak simán bal lábbal kelek fel, mégis tudok némi hangolódás után mosolyogni, átalakulni, ragyogni. A maihoz hasonló rosszkedvű napokon azonban csak gagyogni tudok, nem sikerül a varázslat. Nem segít a napfény, a gyerekek csipogása, a jó idő, a szabadnap, a pihenés, az olvasás, a kert, a kedves tevékenységek. Nem tudom visszatükrözni a világban elém terülő szépséget. Miért?

Született és megrögzött optimista alkatom révén arra kell ilyenkor gondolnom, valamiért most ilyen napnak is lennie kell, hadd szabaduljanak el a gonosz erők is, végülis senki nem mondta, hogy minden nap habostortát kell enni. Ám legyen, romboljanak, ha most úgy kell. Viszont akkor én is huncutkodok egyet és minden olyan dolgot megcsinálok ma, amit utálok, sőt, örülni fogok neki, ha valami nem sikerül – legalább letudok minden rosszat egy napon, átverem a gonoszokat, így holnap már csakis jó napom lehet. Hihihi.

Úgyhogy ma elmentem egy új turkálóba, ahol őszintén örültem, hogy nem találtam télikabátot, mert úgysincs már rá pénzem ebben a hónapban, felhívtam apámat, akinek a feleségével nagyon feszült a viszonyom, így ezen is túlestem, meg is kaptam a magamét, aminek szintén nagyon örültem (na, jó, nem szívből, de legalább most jó pár hétig nem kell ugyanezt meghallgatnom), porszívóztam, vasaltam, megcsináltam nemszeretem adminisztratív feladatokat, és nagyon örültem, hogy bugyirózsaszín ruhákat teregethetek (holnap majd újra kimosom őket, mi van akkor).

Minden bénaság ellenére csak összefutottam egy barátnőmmel munka közben, aki annyira örült, hogy még meg is ölelt (lehet, hogy hasonló cipőben járt, mint én, úgyhogy már egy kétperces randi is feldobta), csupa finom süteményeket sütöttem (semmit nem hagytam ki, nem égettem meg), vicces mesét találtam ki a legkisebbnek egy sündisznócskáról, és amúgy remek estém van a gyerekekkel, akik éppen mellettem rajzolgatnak tavaszi virágzó fákat meg álmodoznak 20 percig a levegőben reptethető drónokról. Szóval fittyet hánytam a rossznak, ha úgy tetszik, bemutattam neki és meghagytam abban a hitében, hogy garázdálkodhat és elronthatja a napomat, titokban mégis megtaláltam a magam örömeit. Hihihi. (Mégiscsak boszorkány vagyok? Ugyan! Tündér!)